Egészségügy 2020. október 9. 17:00

Könyvek klubja

Könyvek klubja
Az országos Könyvtári Napok Kiskunfélegyházáért eseménysorozata keretében, a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár udvarán rendezték meg október 6-án a Könyvek klubja olvasókört. Dr. Szabó Imre filozófus vezetésével betekintést nyerhettünk Roald Dahl Szuperpempő, valamint William és Mary című elbeszéléseibe. Mind a két művet az író meghökkentő csattanókkal tette érdekessé, amelyekről mélyenszántó beszélgetés kerekedett.

Roald Dahl norvég gyökerekkel rendelkező angol író volt. Nem csak felnőtteknek, hanem gyerekeknek is írt műveket. Nevéhez fűződik egyebek mellett a néhány éve megfilmesített Charlie és a csokigyár is. Fantáziája határtalan volt, aminek ékes példája a két elbeszélés, amelyek a találkozó témáját adták. Az első kielemzett írása a Szuperpempő volt. A történet egy apáról szól, aki a súlyát folyamatosan vesztő csecsemőjének méhpempőt ad azzal a gondolattal, hogy ha az jót tesz az anyaméhnek, akkor a babájának is hasznára válik. Azonban a gyermeke elkezd méhhé változni.



A második történet főszereplői egy erőszakos férj és az ő elnyomásban tartott felesége.  Miután a férfi hosszú, gyógyíthatatlan betegségben meghal, az asszony – mit sem sejtve a férfi kezelőorvosával kötött egyességéről, miszerint a doktor halála után életben tartja szerveit – a kórházba megy elhunyt párja dolgaiért. Ott azonban megrökönyödve figyel fel egy edényre, amiben halott férje agyát és szemeit tárolják. Az elnyomásból hosszú ideig szabadulni képtelen nő a kipreparált testrészeket hazaviszi, és rajtuk vesz elégtételt néhai társa kegyetlenségeiért: mindent megtesz a „társaságukban”, amivel őt bosszanthatná.

V. B.  
 

 

Kövessen minket a Facebookon is!