Helyi hírek 2020. október 12. 14:00

Újra szárnyal a Koppányok Tűzmadara

Képgaléria
Újra szárnyal a Koppányok Tűzmadara
Szeptember 27-én rendezte meg a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sport Egyesület a Tűzmadár Versenysorozatának második fordulóját.

A Koppányok Tűzmadár Versenysorozata egy 3 fordulóból álló sorozat, amely végén a három forduló összesített eredménye alapján kihirdetik a Tűzmadár VS bajnokát. A bajnoki címhez megfelelő teljesítményt is kell nyújtani, nem elég a 3 fordulóban első helyen végezni, a versenysorozat szabályzatának megfelelően hozni kell a bajnoki rangos teljesítményt is.

A versenysorozat első állomása februárban a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban volt 160 nevező részvételével, az eredeti április második forduló a járványügyi helyzet miatt elmaradt, ennek a pótlására került sor szeptember 27-én, a Kiskunfélegyháza-Haleszban a Zoboki tanyán és az azt körülvevő Fekete-erdőben.

A Tűzmadár VS 2. fordulója a Covid-helyzet miatt a szokásos létszámtól eltérően, 85 fővel zajlott. Sajnálatos módon sok előnevező mondta le a nevezését betegség, vagy karantén-kötelezettség miatt. A jelenlévő versenyzők egy igazán családias hangulatú, ennek ellenére rendkívül komoly és fegyelmezett eseményen vettek részt, ragyogó őszi időjárásban.

Az íjászpróba 24 lőálláson folyt, lőállásonként a legtöbb helyen három céllal. Igyekeztek a Koppányok az alföldi adottságokhoz képest a lehető legtechnikásabb pályát kialakítani.

Az alábbi eredmények születtek:

Barebow kategóriában Bense Zsombor László élete első versenyén aranyérmet szerzett.

Vadászreflex kategóriában Zoboki Csenge 1., Elekes Lajos 1., és Balanyi Sándor 3. helyen végzett.

Longbow kategóriában Rácz Norbert a dobogó első fokára álhatott.

A legnépesebb modern pusztai íj kategóriában: Zoboki Botond Zorán 1., Csankovszki Anna 1., Kovács Máté 1., Keserű Szilvia 1., Bicskeiné Csányi Mária 1., Szeibert Imre 2., Rátkai Zoárd 2., Kurucz Orsolya 4., Patyi Norbert 5., Csányi József 6., Tóth Mihály 7., Kovács László 8., Kis Csaba 9., Rátkai Sándor 10., Boldog Bence 11., Kiss János Sunyogó 12.

A Tűzmadár Versenysorozat harmadik fordulója és egyben bajnoki döntője a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban lesz, november 29-én.

Kis Mónika
Koppány íjász

 

Kövessen minket a Facebookon is!