Helyi hírek 2020. október 17. 16:30

Fekete Pál tanárra, a város díszpolgárára emlékeztünk

Képgaléria
Fekete Pál tanárra, a város díszpolgárára emlékeztünk
Fekete Pál halálának 25. évfordulóján, október 14-én a Felsőtemetőben emlékezett a család, a város vezetése, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület, barátai és tisztelői. Emlékbeszédet mondott Kapus Béláné, az egyesület elnöke. Közreműködött Rádi Lilla, a József Attila Általános Iskola 8. osztályos tanulója. A megemlékezés ideje alatt az általános iskolák online vetélkedőn emlékeztek a város díszpolgárára.

Kapus Béláné megemlékezésében elmondta: A nagytudású tanár, szakfelügyelő egyesületalapító, országgyűlési képviselő minden feladatát izzó szenvedéllyel látta el. Kiskunfélegyházán született 1939-ben, ebben az évben töltötte volna be a 81. életévét. Általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Petőfi Sándor Gimnáziumban folytatta kiváló eredménnyel. Jól sportolt, tagja volt a középiskola vegyeskarának, verset írt, de érdekelték a természettudományos tárgyak is. Sima, zökkenőmentes volt élete egészen 1956-ig. Ekkor jött október 23-a, s a 3. osztályos diák olyat tett, amit az akkori hatalom rossz szemmel nézett, majd később meg is torolt. Őszinte lélekkel, lelkesedve kapcsolódott be a városi megmozdulásokba. A diákmozgalom vezetőjévé vált, a Petőfi-szobornál ő szavalta el a költő Forradalom című versét. Tagja lett a helyi Nemzeti Bizottságnak. Emiatt hamarosan jött a megtorlás, a börtön, s az ország összes középiskolájából való kizárás.

De Fekete Pál nem adta fel, bár hosszú göröngyös út állt előtte. Szabadulása után magánúton leérettségizett, majd képesítés nélküli nevelőként a járás több iskolájában tanított. A tanítás mellett a szegedi József Attila Tudomány Egyetem levelező hallgatójaként magyar-történelem szakos diplomát szerzett. 1970-ben alapított családot, és három gyermeke született. 1972-től Félegyháza három iskolájában tanított. Nagy szakmai odaadással magas követelményszinten tanított. Tanítványai nagyon szerették. Munkája elismeréseként először a városi iskolák szakfelügyeletével bízták meg, később megyei szakfelügyelőként segítette tanártársait. Bekapcsolódott a város helytörténeti munkájába is.

A Móra Ferenc Közművelődési Egyesületnek alapító elnöke, a rendszerváltó Magyar Demokrata Fórumnak pedig alapító tagja volt. 1990 és 1994 között Félegyháza országgyűlési képviselőjeként dolgozott. Közben megírta a 8. osztályosok történelem tankönyvét is.


s. r.

Fotó: Fantoly Márton



 

Kövessen minket a Facebookon is!