Helyi hírek 2014. szeptember 27. 11:45 Forrás: baon.hu

Tizenhárom éves fiúval fajtalankodott

Tizenhárom éves fiúval fajtalankodott
Egy 13 éves, állami gondozott fiúval fajtalankodott, a fiú szintén 13 éves barátját pedig fogdosta és csókolgatta egy 60 éves Kecskeméti férfi.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata nem érezte szükségét annak, hogy a felháborító esetről – és az egyébként gyors és eredményes nyomozásról – a szélesebb közvélemény is tudomást szerezzen, így az ügyről csupán a Zsaru magazinnak, a rendőrség lapjának munkatárásnak beszéltek, neki viszont részletesen.


A magazin legfrissebb számából kiderül: egy kecskeméti lakásotthon nevelője ment be a rendőrségre szeptember elején két 13 éves, gyámsága alatt álló fiúval azzal, hogy a fiúkat szexuálisan zaklatta egy idősebb, kecskeméti férfi. A cikkben leírják, hogy a nyájas öregúr nyáron szólította le az egyik 13 éves fiút, azt mondta neki, hogy éppen ilyen unokára vágyik, és hívta, menjen el hozzá megnézni a veterán autóit és motorjait.

A fiú akkor nemet mondott, de amikor szeptember 1-jén újra találkoztak, már nem tudott ellenállni a kedves invitálásnak. Elment az idős férfi lakására, fél óra alatt megnézték a járműveket, majd a férfi megmutatta neki a lakását és a hálószobát is, ahol azonban belülről bezárta a fiúra az ajtót, a kulcsot eldugta és levetkőzött. Megígérte a fiúnak, hogy nem fogja bántani, őt is levetkőztette és a fiú elmondása szerint fajtalankodott vele, majd elengedte. A gyerek a történtek ellenére szeptember 3-án szólt egy barátjának, hogy menjenek el közösen megnézni a férfi autóit.

A férfi akkor a másik fiúra mozdult rá, simogatta, csókolgatta, de a gyerekek elrohantak, majd szóltak a gyámjuknak a történtekről. A fiúk annyit tudtak a férfiról, hogy Zoli bácsinak szólíttatta magát, és nyilván azt is sejtették, hogy hol lakik a férfi. A rendőröknek rögtön beugrott, hogy 2007-ben mér volt egy hasonló eset. Amikor a rendőrök elfogták E. Zoltánt, a férfi nem csodálkozott, állítólag csak annyit kért, hogy vigyék őt haza, hogy hadd helyezze téli üzemmódba az autóit. A férfi azt is elmondta, hogy 20 éve beteges vágyat érez a kisfiúk iránt, a felesége is ezért hagyta el. Állítása szerint a fiút a hálószobában nem bántotta, nem történt erőszak, hiszen a fiú nem ellenkezett.

E. Zoltánt 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt indítottak eljárást. A férfi szeptember 5-e óta előzetes letartóztatásban van.

Fotó: illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!