Kultúra 2014. szeptember 27. 12:20

Mihály-napi forgatag a múzeumban

Képgaléria
Ma délelőtt a vásárnyitással kezdetét vette a Kiskun Múzeumban a II. Mihály-napi forgatag rendezvénysorozata. A gyerekeket és szüleiket kézműves foglalkozások, népi játékok és libasimogató, valamint játékos vetélkedők várták. A mesterségek udvarában borász- és méhész kiállítás nyílt, valamint kovács bemutató volt látható. A szélmalom előtt a mezgés diákok tartottak csikós bemutatót. A színpadon dr. Tóth Ákos tárogatózott, a Darvas iskola diákjai pedig meséket adtak elő. A béres deleléshez sült szalonna, és a Királyi Szakácsok kenyérlángosa járt. Délután 14 órától bemutatókkal, előadásokkal folytatódik a program.

A lópatkoló bemutató 14 órakor kezdődik. 15 órától táncház veszi kezdetét, majd viseletbemutatót láthatnak az érdeklődők. 17 órától a Profi-L bábcsoport tart előadást. Ezt követően Pázmándi Judit és Vas László Pásztordalokat ad elő. Az iringó zenekar 18 óra 30-kor lép színpadra. Este nyolckor a Fire Friends tűzzsonglőrök tartanak bemutatót. A pásztortűzgyújtás előtt a Bazseva és Gázsa zenekar koncertezik.

s-r

Kövessen minket a Facebookon is!