Helyi hírek 2020. október 25. 12:00

Titkok a levéltárból – A második városházáról

Titkok a levéltárból – A második városházáról
Egy település önkormányzatiságához hozzátartozik a közigazgatási ügyek bonyolításához szükséges irodák, tanácstermek befogadására szolgáló épület. Ezen hivatalos helyiségeket tartalmazó épület megnevezése a település nagyságától függően koronként változott: hívták községi székháznak, községházának, tanácsházának, városházának. Kiskunfélegyházán a helytörténeti irodalom három városházát tart számon.

A legelsőt még a várost 1743-ban újonnan benépesítő elődeink építették, a Kecskemét és Szeged közt futó főút nyugati oldalán, nagyjából a mai városháza helyén. Nagyon kevés adat maradt fenn róla, egy későbbi, tehát nem korabeli feljegyzés szerint a piactérre néző tágas telken állt a nyitott udvarú, szerény községháza, az akkori nagyvendéglő (Duttyán) mellett. A lakosság létszámának és az intézendő ügyek számának növekedésével azonban az első városháza kicsinek bizonyult. Mivel kijavítani, bővíteni nem volt érdemes, a városi tanács 1820-ban új községháza építését határozta el. A terv és a költségvetés elkészítésére Fischer Ágoston és Novák Gergely kecskeméti építőmestereket kérték fel, akik 23 és fél ezer forintban határozták meg a költségeket. Az új városháza első „talpkövét” 1823. május 6-án tették le és a gyors építkezés után hamarosan már ott ülésezhetett a városi elöljáróság.

A klasszicista stílusú, tümpanonos homlokzatú városháza szintén a Kecskemét-Szeged irányában tartó út mellett épült fel, homlokzattal az akkori Piac térre nézett. A hivatali ügyintézés azonban egyre több helyet követelt magának, így ez a második városháza is hamarosan szűknek mutatkozott. Először a Görögház (később ún. Halászcsárda) egyes helyiségeit használták irodáknak, ráragasztva így erre az épületre a „Kisvárosháza” nevet. Ám ez a megoldás sem lehetett tartós, így az 1900-as évek elején döntés született egy teljesen új hivatali épület létrehozásáról. Felmerült annak lehetősége, hogy megmaradhat a régi városháza és azt össze lehet kapcsolni az újonnan felhúzandó épülettel. Ám végül nem ez a terv valósult meg, a klasszicista stílusú városházának nem adatott 90 évnyi fennállási idő, az új városháza miatt el kellett bontani.

Jelenlegi, szecessziós stílusú, időrendben a harmadik városházánk keleti szárnya foglalta el helyét. A képen együtt látszik a régi és mögötte a már épülő új városháza.

Ónodi Márta

 

Kövessen minket a Facebookon is!