Helyi hírek 2020. október 22. 08:00

Tematikus hét a Dózsában

Képgaléria
Tematikus hét a Dózsában
Tematikus héten valósította meg őszi programsorozatát a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola. A korábbi évek tapasztalatai alapján a diákönkormányzat tágabb teret adott a lelkes „tökfaragó mesterek” számára. A mintegy száz alkotás nemcsak vidámabbá és szebbé tette az iskola környezetét, hanem szórakoztató családi élménnyé varázsolta a programot.

– Nem győztünk csodálkozni a kreatív ötleteket megvalósító alkotásokon. A tematikus hét magában foglalta a tökkel kapcsolatos természettudományos ismeretek bővítését is. A gyerekek játékos tesztek, rejtvények formájában adtak számot tudásukról, cserélhettek recepteket, valamint megismerkedtek a tökkel kapcsolatos népi hiedelmekkel, hagyományokkal. Nagy örömünkre szolgál, hogy diákjaink és szüleik támogatták a rendezvény sikeres megvalósulását, és maradandó élményekkel gazdagodtak – mondta el lapunknak Gyenes Attila intézményvezető.
 

Kövessen minket a Facebookon is!