Egy elkötelezett régész, muzeológus – dr. Knipl István

Amikor betérünk Félegyházán a Kiskun Múzeumba, kedves és hozzáértő tárlatvezetők vezetnek bennünket végig a kiállításokon. Több helyen már digitális eszközök is segítik a részletesebb tájékozódást. De vajon hogyan jönnek létre, milyen alapelvek alapján szerveződnek ezek a tárlatok, mi folyik a háttérben? Ezekre a kérdésekre keresünk választ a munkatársakkal készített interjúkban, szakmájuk iránti elkötelezettségükről, mindennapjaikról faggatva őket. Ezúttal dr. Knipl István régész, muzeológus mesél önmagáról, munkájáról.

– Mi volt az indíttatás, ami miatt a muzeológus hivatást választotta?

– Családunkban igen erős volt a történelem szeretete, bátyám történelem szakot végzett, így kerültem én is már fiatalon a történelem közelébe. Érettségire készülve már egyértelmű volt, hogy a történelem kutatása, esetlegesen tanítása az én utam. Történelem szakon felvételt nyertem az akkor még József Attila Tudományegyetem néven működő Szegedi Tudományegyetemre. Itt kerültem kapcsolatba a régészettel, ami abban az időben úgynevezett B szakként működött (csak a már egyetemi hallgatók jelentkezhettek rá), az előírt követelmények teljesítése után fel is vettek régészet szakra. Így párhuzamosan két szakot (történelem-régészet) és két egyéb képzést (tanár- és Magyarország története 18-20. század) teljesítettem az egyetemen. Az egyetemi évek alatt a szakmai gyakorlatoknak, régészeti feltárásoknak köszönhetően egyre közelebb kerültem a múzeumi szférához, így az egyetem után már adott volt, hogy hol szeretnék a későbbiekben dolgozni.

– Hol és mivel foglalkozott mielőtt a Kiskun Múzeumba került?

– Az egyetem elvégzése után a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának nagyberuházásokhoz köthető feltárásain régész technikusként, majd 2004-2008 között hasonló munkakörben a Katona József Múzeumban dolgoztam. 2008 jelentős változást hozott: a nem sokkal korábban létrejött Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatnál helyezkedtem el, mint régész, területi referens. Feladatom nagyberuházások terepi koordinációja volt. Részt vettem a kecskeméti autógyár, a horvát tranzit gázvezeték, az M9 autópálya és sok kisebb-nagyobb beruházás régészeti feltárásának szervezésében, lebonyolításában. Közben elkezdtem a Szegedi Tudományegyetemen a doktori képzést (Földtudományok Doktori Iskola). 2012-ben, a KÖSZ (ekkor már MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ) sokadik átalakítása és létszámcsökkentése után, az én munkaköröm is megszűnt az intézménynél. Ekkor párommal úgy döntöttünk, hogy szükségünk van egy kis levegőváltozásra. Így a 2013-as év jelentős részét Ausztriában, egy hegyi hüttében töltöttük, ahol, ha kellett sört csapoltam, vagy a konyhán sütöttem a kaiserschmarrnt. A hegyről hazatérve éppen régész-történész muzeológust keresett a Kiskun Múzeum, ahova jelentkeztem, és legnagyobb örömömre azóta is ebben a nagy múltú múzeumban dolgozhatok.

– Családja hogyan tűri a múltkutató távollétet?

– A távollétet elég jól tűrik, már megedződtek az évek során. Sokkal nehezebben viselik, amikor hónapokon keresztül ülök szinte minden este a számítógép előtt és a kutatás eredményeit próbálom tanulmány formájába önteni, vagy éppen könyvet szerkeszteni.

A múzeum a közelmúltban indította útjára a „Mit mesélnek nekem a múzeumban őrzött tárgyak” című sorozatot az internetes felületen, ahol bemutatják a munkatársakat. Ott dr. Knipl István így ír magáról és munkájáról: – A Kiskun Múzeum csapatának 2014 januárjában lettem tagja, mint régész-történész muzeológus. Feladataim igen sokrétűek legjobban talán a megőrzés-bemutatás-gyarapítás szavakkal lehetne jellemezni. A megőrzés a gondjaimra bízott gyűjtemények (régészeti, numizmatikai, természettudományi és történeti gyűjtemények) anyagának gondozását, a jövő nemzedékek számára megtartását jelenti.

Ehhez a feladathoz szorosan kapcsolódik a múzeumban őrzött kulturális javak bemutatása a nagyközönség számára. Ennek keretében időszaki és állandó kiállítások rendezése a feladatom, mely az utóbbi években jelentősen átalakult és az átalakuló múzeumban nem kis feladatot ró a múzeum összes munkatárásra.

A fejlesztések keretében irányításommal jött létre az új régészeti kiállítás, a természettudományi tanulmánytár, a fegyver tanulmánytár, továbbá a Magyari Béla emlékkiállítás. A kiállítások rendezéséhez, az intézményben található tárgyak bemutatásához szorosan kapcsolódik a jelenkori muzeológia egyik megkerülhetetlen eleme – a pályázatok előkészítése, nyertes pályázatok menedzselése.

Az elmúlt években támogatást nyertünk régészeti kiállításokra, szakmai konferenciára, fúvószenekari találkozóra, emlékév programjaira és az utóbbi évtizedek legnagyobb fejlesztését hozó tanulmányi raktárak kialakítására. Munkám harmadik eleme a gyűjtemények gyarapítása, mely többnyire régészeti ásatások keretében valósul meg. A régészeti munkák jelentős része kis beruházásokhoz köthető szakmai felügyeletekből és megelőző feltárásokból, leletmentésekből áll.

Az elmúlt években folyamatosan dolgoztunk a Templomhalom környezetében, emellett tártunk fel szkíta temetőrészletet, szarmata sírt, szarmata településrészletet, honfoglaló temetőt is a Kiskunfélegyházi Járás területén. Ezekhez a feltárásokhoz kapcsolódik a bemutatott leletanyag is.
Kedvenc műtárgyam a 2020-ban feltárt honfoglaló temető leletanyaga.

A tárgyak egy jelentős részében elpusztult honfoglaló temetőből (Kiskunfélegyháza Terjék-tanya) kerültek elő. A régészeti lelőhelyet csupán két éve ismertük meg Buknicz István múzeumbarát vadásznak köszönhetően. Az idei évben a Magyarságkutató Intézet munkatársainak – Makoldi Miklós és Gallina Zsolt – részvételével sikerült a temető területét megkutatni, a megmaradt sírokat feltárni. A feltárás során ezüst torqes, ezüst karperec, aranyozott ezüst veretek és vas lószerszámok is előkerültek.

H. S.