Sport 2014. szeptember 29. 12:30

Még fényesebb jövőről álmodnak a Koppányok

Képgaléria
Még fényesebb jövőről álmodnak a Koppányok
Öt év, ennyi idő telt el a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület megalapítása óta. A jubileumot az edzések színhelyéül szolgáló korábbi Fürdőszálló épületében ünnepelte meg az egyesület. A szeptember 28-án megtartott rendezvényen az érdeklődők bepillantást nyerhettek a Koppányok működésébe; kiállítás keretében megismerhették a tagok eredményeit, alkotásait. Az ünnepségen Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd Hajagos Gyula plébános atya szentelte meg az egyesület tagjai által készített helységjelző rovástáblát, amit a Csongrádi úton, a tűzoltósággal szemben helyeztek el. A rovástáblát a Koppányok vezetője, Dinnyés Gyula, valamint Szeibert Imre és Kurucz Zoltán közösen készítették.

Minden egyesület életében mérföldkőnek számít 5 év; a sportsikereket és az elért eredményeket Dinnyés Gyula, a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület vezetője foglalta össze.

 

Dinnyés Gyula /vezető, Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület/:

- Eltelt öt év, meglepő számunkra is, hogy milyen gyorsan. Ebből az alkalomból szerettük volna a város lakóinak, illetve a Koppányok családtagjainak bemutatni az egyesület életét, tevékenységét.

- A mi életünkben nem az érem a legfontosabb, hanem az a hangulat, az a hagyományőrzés, az a sok-sok jó dolog, amit megéltünk együtt, és az a magyar kultúra, amit ápolni tudunk.

- Minden tagunk külön-külön kis blokkot épített magának. Az érmek, oklevelek mellett van itt fafaragás, hagyományőrző ruhavarrás és sorolhatnám...

- A "Koppány családra" vagyok a legbüszkébb az elmúlt 5 évből. Arra, hogy az EB-n nagyon komoly eredményeket értünk el és az országos bajnokságokon is sokszor dobogón állhattunk. A jövőbeli büszkeségem, hogy a Magyar Íjász Szövetség felkért arra, hogy a következő évben egy magyar országos bajnoki fordulót lebonyolítsunk. Ennek nagyon örülök.

- Itt mindenkit én tanítottam az íjászatra. Jelenleg 20-25 fős magunk van.

- A rovástáblák kapcsán mára elértük azt, hogy Kiskunfélegyháza minden bevezető szakaszára kihelyeztünk egyet. Ennek az anyagi hátterét jómagam fedeztem.

- A táblákat megosztva faragtuk. Nem kis munka volt. Kurucz Zoli és Szeibert Imre megosztva dolgozott velem rajta.

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!