Hirdets
Kultúra 2020. november 5. 12:00

Könyvtársarok – Ajánló Juhász István tanár úr könyveiről

Könyvtársarok – Ajánló Juhász István tanár úr könyveiről
Biztosan sokan várták már november 12-e, csütörtök 17 órát, hogy hallják Juhász István nyugalmazott gimnáziumi tanár szuggesztív, nagy hatású, Petőfi Sándor szépprózájáról szóló előadását a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ám sajnos, a koronavírus-járvány miatt ez a rendezvény elmarad.



Juhász Tanár úr nemcsak a város kultikus helyszínein, történelmünk és kultúránk jeles napjain tart irodalmi, történelmi tárgyú előadásokat, megemlékezéseket, hanem fontosnak érzi a könyvben való megszólalást is. 2009-ben adta ki Nyomok az időben című első kötetét, amelyben az olvasóval megosztja életének meghatározó családi és családon kívüli kötődéseit, hivatása megélésének megannyi vonatkozását.



Az első Petőfiről szóló munkája dr. Mezősi Károly halálának 40. évfordulóján jelent meg. A szerző tiszteleg az egykori nagyszerű tanár, mentor, iskolaigazgató, a kiváló történész és irodalomtudós előtt, aki életre szólóan közel vitte hozzá a lánglelkű poétát, s így szellemi és erkölcsi éltének iránytűjévé vált



Utolsó munkája két éve, 2018-ban látott napvilágot egy nagyszerű összefogás eredményeként. A Móra Ferenc Gimnázium IV. C osztály diákjai a 30 éves érettségi találkozón döntötték el, hogy megjelentetik osztályfőnökük és magyartanáruk, Juhász István újabb Petőfiről szóló írását, hiszen az órákon nemcsak a költőt ismerhették meg, hanem azt a férfit is, aki példát mutatott hűségből, becsületből, a haza feltétel nélküli szolgálatából.

 

Kövessen minket a Facebookon is!