Sport 2020. november 9. 10:30

Szoros mérkőzéseket játszott az FTSI U12-es leány kosárlabdacsapata

Képgaléria
Szoros mérkőzéseket játszott az FTSI U12-es leány kosárlabdacsapata
Folytatódott az U12-es leány kosárlabda-bajnokság alapszakasza, amelynek a 7. régiós D csoportjában a Félegyházi Térségi Sportiskola játékosai két mérkőzésen léptek pályára. A nehézségek ellenére jól szerepeltek. A Bátaszék csapatát legyőzték, míg a Nagykőrösi Sólymok ellen szoros csatában maradtak alul.

Fekete-Seres Ildikó edző értékelése:
A második fordulóbeli mérlegünk egy győzelem, egy vereség. Két erős ellenféllel két szoros mérkőzést játszottunk. Az utóbbi három hétben akadtak nehézségeink, betegség miatt nem tudtam edzést tartani. Az edző kollégáknak ezúton is köszönöm a helyettesítést. Így a cél a tisztes helyt állás volt, ami abszolút meg is volt. A második mérkőzésen is partiban voltunk, gyakorlatilag az utolsó 4- 5 percben kaptunk ki. A végére fizikálisan nem bírtuk a tempót az ellenféllel, gyakorlatilag felőröltek minket. Ne felejtsük el, hogy a kormány járványügyi szigorításai végett, október 1. óta hetente már csak kétszer tudunk edzeni, a három helyett. Szoknunk kell még a kiélezett helyzeteket, szoros mérkőzéseket. Küzdeni akarásban nem volt hiány, mindkét ellenfelet alaposan megizzasztottuk.

U 12 Bajnokság Alapszakasz II. forduló 2020- 2021. 7. Régió D csoport
Bátaszék SE- FTSI Leány 36- 41
(10- 11, 10- 10, 5- 14, 11- 6)

FTSI: Varga Nóra- 10, Szabó Lili- 7, Hegedűs Letti- 6, Fodor Rita- 4, Szórád Hanna- 3, Máté Noémi- 2, Mészáros Tifani- 2,  Váczi Enikő- 2, Nagy Sára- 2, Polyák Luca- 1, Kószó Dóra- 1,  Besze Zsófia- 1, Endre Norina-.


FTSI Leány- Nagykőrösi Sólymok 47- 61
(14- 12, 10- 12, 19- 12, 4- 25)

FTSI: Szabó Lili- 8, Hegedűs Letti- 8, Varga Nóra- 8, Nagy Sára- 7, Mészáros Tifani- 4,  Polyák Luca- 3, Besze Zsófia- 3, Váczi Enikő- 2, Máté Noémi- 2, Szórád Hanna- 1, Kószó Dóra- 1, Endre Norina-, Fodor Rita-.


Edző: Fekete- Seres Ildikó


Kép, információ: FTSI

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!