Almafelvásárlásba kezd az állam
Magyarország tavaly 70 milliárd forintnyi élelmiszert és italt exportált az Orosz Föderációba. Az oroszok egyik kedvenc gyümölcséből, az almából évről évre több ezer tonnát vittünk ki, ezért is érintik érzékenyen a szankciók az almatermelőket.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír TV P8 című műsorában azt mondta: az Oroszországgal szembeni uniós, és az oroszok által bevezetett válaszszankciók jelentős gazdasági károkat okoznak Magyarországnak. A kormány ezért azt szeretné, ha mielőbb véget érnének. Az almaválságról szólva a tárcavezető az állami beavatkozás szükségességéről beszélt.
A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy amit nem tudnak a kereskedők külföldre szállítani, az államnak kell felvásárolni, majd a közétkeztetésbe - iskolai ellátásra, szociális otthonok, egészségügyi intézmények ellátásába átforgatni.
Szombaton a kormányszóvivő azt közölte az MTI-vel, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. almafelvásárlásba kezd. A felvásárlási ár étkezési alma esetében 35 forint, az ipari alma esetében pedig 20 forint lesz kilónként. A gyümölcsöket elsősorban a közétkeztetésben lehet majd felhasználni.
A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke azt mondja: az állami felvásárlás nagy segítség a termelőknek, hiszen nem marad eladatlanul a gyümölcs. Mártonffy Béla elfogadhatónak nevezte az almáért kínált árat is. Az elmúlt hetekben a kormány az almafogyasztást népszerűsítő kampányt is indított. Az almatermesztők szerint, ha minden magyar ember megenne napi két almát, akkor nemcsak az egészségéért, hanem a hazai termelőkért is sokat tenne.