Helyi hírek 2020. november 11. 08:00

A jövő pénzügyi vezetői

A jövő pénzügyi vezetői
Sokszor bosszankodunk azon, hogy mennyi haszontalan dolgot tanul az a szegény gyerek az iskolában. Főleg esténként van ez így, amikor együtt kínlódunk egy-egy reménytelenül hosszúra nyúló házi feladat felett. Ugye így van, kedves szülőtársak?

Tanárként is be kell látnunk, sok olyan dolgot is tanítunk, aminek a hasznossága talán nem is olyan nyilvánvaló. Ezért öröm a számunkra is, ha olyan ismereteket adunk át, és olyan versenyekre kísérhetjük tanítványainkat, ahol valóban hasznosítható, értékes ismereteiket, életrevalóságukat, problémamegoldó képességüket értékelik.

A Pénzügyi Junior Klasszis Verseny épp ilyen. Országos megmérettetés, amely mögött ott állnak a legnagyobb, legjelentősebb országos pénzügyi szervek – például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Magyar Biztosítók Szövetsége. A tanulók válaszait a magyar pénzügyi szféra „nagyágyúi” értékelik, a mi értékelőnk például Bod Péter Ákos professzor úr volt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.

A vetélkedő, amelyen évente több száz középiskolás csapat verseng, célja a jövő pénzügyi vezetőinek megtalálása. Azoké a motivált, széles elméleti ismeretekkel, jó logikai készséggel, prezentációs képességgel és gyakorlatiassággal megáldott fiatal szakembereké, akik képesek lesznek arra, hogy egy – egy jól menő vállalkozás gazdasági-pénzügyi folyamatait irányítsák.

Olyan értékek ezek: korszerű tudás, biztos matematikai-logikai készségek, pontos fogalomalkotás, a tudás alkalmazásának képessége, eredmény és sikerorientáltság, amelyek a Közgében nagyon fontosak. Ezért örültünk annak, hogy a jelenlegi, a tanulókat is próbára tevő helyzet ellenére, számos csapatunk jelentkezett a megmérettetésre. A három fordulós országos versenyben, amelyet nehezített, hogy az írásos feladatokat online feladatok követték, nagyon sokoldalú ismeretekről kellett számot adni.

Általános közgazdaságtani ismeretek, monetáris ismeretek (milyen a jó pénz, mitől működőképes egy pénzrendszer), pénzügyi és adózási szakmai ismeretek, családtámogatásokkal és társadalombiztosítással kapcsolatos kérdések, fenntartható „zöld” gazdálkodással kapcsolatos kérdések, esszéírás és prezentációs feladatok követték egymást.

A versenyben, amelyen összesen 798 csapat indult el, a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum 12/B osztályos tanulói: Madzsara Viktória, Oláh Vanessza, Patyi Fanni, Szász Nikolett országos III. helyezést értek el, felkészítő tanáruk Kelemenné Móczár Éva volt.

Nagyon büszkék vagyunk szép sikerükre.

Mi a mi feladatunk? Megsokszorozni ezt az eredményt – nem lehet mindenki országos helyezett, de az iskola küldetése az, hogy mindenkit helyzetbe hozzon. Azaz mi a Közgében arra törekszünk, hogy minden diákunknak, akár nappali, akár esti tagozaton tanul nálunk megadhassuk a tudás szépségét, a megszerzett tudás alkalmazásának és az általa elért sikernek az örömét.

A Közgé kapui nyitva állnak mindenki számára, aki tanulni akar és küzdeni mer. Szeretettel várjuk a jövő sikeres szakembereit, leendő vezetőit, a félegyházi gazdaság új csillagait.

Bánki Horváth Mihály
igazgatóhelyettes

 

Kövessen minket a Facebookon is!