Helyi hírek 2020. november 13. 08:00

Abonyi Szilvia az új könyvtárigazgató

Abonyi Szilvia az új könyvtárigazgató
November elsejétől Abonyi Szilvia látja el a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatói teendőit. Pályázatát egyöntetűen támogatta a város képviselő-testülete és az elkövetkezendő 5 évre megbízták a könyvtár vezetésével.

Abonyi Szilvia tősgyökeres kiskunfélegyházi. Középiskolai tanulmányait a Közgazdasági Szakközépiskolában végezte, majd az érettségi után a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán okleveles könyvtáros képesítést szerzett. Nagyon szerencsésnek érezte magát, amikor közvetlenül a diploma megszerzése után, 2005-ben állást kapott a félegyházi könyvtárban. Kezdetben, az olvasószolgálatban, majd a tájékoztató szolgálatban szerzett tapasztalatokat. Az olvasókkal történő napi kommunikáció, a kapcsolattartás, a kiszolgálásuk és a kölcsönzési feladatok ellátása mellett pályázati munkákban is segédkezett. Emellett a kiállítások technikai háttérmunkálatait is megismerte, mindeközben kreatív ötletek megvalósítására törekedett. Mindig nagyon fontosnak találta, hogy a könyvtárhasználók igényeit tartsák szem előtt. Mottója, hogy az olvasók első benyomása csakis egyszer szerezhető meg.

Ismereteit aprólékosan szerezte meg az elmúlt 15 évben, amiben nagy szerepe volt Kállainé Vereb Máriának, a könyvtár előző igazgatójának. Tapasztalatra tett szert az előzőekben említettek mellett statisztikai adatok gyűjtésében, beszámolók készítésében, az állománygondozás területén, az Európai Információs Alpont kapcsolattartója és gyűjteménygondozója lett, továbbá hazai és uniós pályázatírásban is jártasságot szerzett. A könyvtárban működő Minőségirányítási Tanács tagjaként, valamint munkacsoport-vezetőként közreműködött a könyvtár minőségirányítási törekvéseiben.

Időközben házasságot kötött, majd 2018-ban megszületett kisfia, Máté. A könyvtári teendőket csak abban a két és fél évben mellőzte, amíg gyermekével GYES-en volt, innen gyakorlatilag könyvtár igazgatónként tért vissza szeretett munkahelyére. A vírushelyzet nem könnyítette meg a dolgát, hiszen új feladatköre mellett teljesen más, eddig járatlan terepen is meg kell állnia a helyét, úgy, mint az olvasókkal történő virtuális kapcsolattartás, vagy az online elérhető szolgáltatások biztosítása. Elmondása szerint, nagyon büszke arra, amit a könyvtár eddig elért, ezért a jövőben is fontosnak tartja az újdonságok mellett a hagyományos programok, rendezvények jelenlétét is. A legutóbbi kormányrendelet szerint a városi könyvtár is legkevesebb 30 napig bezárta kapuit a látogatók előtt, de az online térben megtalálják az intézményt, keressék a
www.psvk.hu oldalon, vagy a Facebookon.

Z. A.

 

Kövessen minket a Facebookon is!