100 éve született Héjjas István (1920-2008)
A napi munkája mellett szabadidejében az Iparosok Otthonában működő színjátszó csoportba járt, amit még Haubner Károly hozott létre. Az első társadalmi feladatát 1937-ben, 17 évesen vállalta el az Iparos Otthon Kulturális Egyesület ifjúsági szekciójának lett jegyzője. Ugyanekkor lépett be az ott működő színjátszó csoportba. Egyfelvonásos darabokat, operetteket, daljátékokat adtak elő, nagy sikerrel. A háború kettétörte a kialakult harmóniát: háború, front, fogság. Hazatérése után az Iparos Otthonban színjátszó csoportot hoztak létre. Színész is lehetett volna Pista bácsiból, de inkább maradt műkedvelő amatőr színész és társadalmi munkás szülővárosában.
Nyugdíjazása után egyik alapító tagja lett a Móra Ferenc Közművelődési Egyesületnek, több nyugdíjas klubnak, társadalmi szervezetnek. A 90-es években bekövetkezett változások lehetőséget adtak számára, hogy foglalkozzon a városban található hősi emlékművek sorsával.
Kezdeményezésére épült meg a Felsőtemetőben lévő II. világháborús emlékmű, s visszakapta régi pompáját a Blaha Lujza téri I. világháborús emlékmű. 2000 őszén a Felsőtemetőben elkészült és felállításra került a második világháborúban elesett hősök nevét hordozó márvány obeliszk. Tevékenyen részt vett a hősi halált halt félegyházi katonák nevében felkutatásában, az emléktáblák elkészítésében. Pista bácsi kezdeményezésére minden év januárjában a Donnál elesettekre és november 1-jén az elesett hősök sírjánál emlékezünk.
Nyugdíjas éveiben kezdett el írni. Elsőként a Félegyházi Közlönyben, majd a Petőfi Népe félegyházi mellékletében jelentek meg közéleti írásai. Később a vers és a próza következett. Tóth Miklóssal közösen próbálták egybefogni a helyi irodalmárokat. Megszerkesztették a városunkhoz kötődő írók, költők verseit tartalmazó „Lovagolok fűzfasípot fújva” című verseskönyvet. Majd kötetté rendezték Falu Tamás félegyházi születésű költő eddig ki nem adott verseit. Tagja volt a Bács-Kiskun Megyei Amatőr Írók és Költők szervezetének.
Támogatta és tagja volt a Vöröskeresztes mozgalomnak, az Életet az Éveknek Országos Szervezetének és a Nyugdíjas Szövetségnek. A helyőrségi Művelődési Házban 1991-től működő frontharcosok vezetője volt. Több évtizeden át tartotta a kapcsolatot a városból elszármazott öregdiákokkal. Aktívan tevékenykedett a Honismereti Klubban és a Múzeumbaráti Körben is.
2001-ben megkapta Kiskunfélegyháza város önkormányzatától a „Kiskunfélegyházáért” kitüntető címet – a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület javaslatára.
A közéletben önzetlenül tevékenykedő, a jövő nemzedékéért, az értékek megőrzéséért aggódó, sokat tevő Héjjas Pista bácsi sokunknak lehet példaképe.
12 éve, 2008 március 8-án hunyt el.
Kállainé Vereb Mária
a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke