A Szent István Templom hírei
1. A templom területén a maszk szabályos viselése mindenki számára kötelező! (Ez alól csak a főcelebráns pap a kivétel.)
2. A templomba való belépéskor a kezek fertőtlenítése kötelező! (Ha valakinek nem megfelelő a kitett fertőtlenítő szer, hozhat saját maga által vásárolt, hivatalosan forgalomba hozott kézfertőtlenítőt is, de ezt, a félreértések elkerülésének érdekében, belépéskor, mások által is látható módon köteles használni.)
3. A padokban, székeken lehetőség szerint tartsák meg a biztonsági távolságot. Az egy háztartásból érkezők értelemszerűen egymás mellett ülhetnek.
4. Áldoztatás előtt fertőtlenítő szerrel fújják be a hívek kezét az esetlegesen a padokból összeszedett fertőzés elkerülése végett. (Ez nem kötelező, de erősen ajánlott!)
5. Áldoztatáskor sem kesztyűre, sem zsebkendőre, sem rózsafüzérre, csak a tiszta tenyerünkre helyezik rá az Oltáriszentséget.
6. Kérik, hogy aki a kötelező higiénés szabályokat nem tudja betartani, ne menjen közösségbe! Vegyék komolyan az egymás iránti felelősségüket!
7. Az Egyházközség képviselő-testületének gyűlése lesz november 16-án hétfőn este 6 órától a Plébánián. A testület tagjai e-mailben megkapták meghívóikat.
8. November 21-én, szombaton este 5 órától szentségimádás lesz a templomban a fiatalok szervezésében.
9. Kérik a kedves híveket, ha anyagi lehetőségeik engedik, fizessék be az egyházi adót a plébánián, vagy a postán. Postai csekkek a padok mögötti asztalról elvihetőek.
10. A plébánián és a sekrestyében már megvásárolhatóak jövő évi kalendáriumok és falinaptárak.
11. A koronavírus-járvány miatt elmaradnak az énekkari próbák és a bibliaórák.
12. A szentmise perselyadományait a közösségi ház építésére fordítják. Adományaikat a bejáratnál lévő perselybe helyezhetik el. Isten fizesse meg!