Helyi hírek 2020. november 15. 17:00

In memoriam Hostyánszki Péter

In memoriam Hostyánszki Péter
Hostyánszki Péter a Kiskunfélegyházi Baptista Gyülekezet lelkipásztora 46 évesen november 8-án befejezte földi pályafutását és az örökkévalóságba költözött. Koronavírusban szenvedett, lélegeztetőgépen volt, de aztán jobban lett és úgy látszott, hogy felépül. Majd újra rosszabbul lett és a napokon keresztül tartó nagyon magas lázat nem bírta tovább a legyengült szervezete. Hűséges férj és négy gyermek édesapja volt. Mellette pásztorolta a gyülekezetet, óriási az űr, a hiány.

Hostyánszki Péter tanulmányai

Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar, Általános szociális munkás

Baptista Teológiai Akadémia

Végrehajtói szakvizsga

OBDK Betegjogi képviselő

Legutóbb jogot tanult

A baptista gyülekezetet Hostyánszki Péter lelkész mutatta be, akit félegyházi születésű felesége, Gabriella hozott a városba.



„A feleségemmel 1996-ban házasodtunk össze és költöztünk Kiskunfélegyházára. Kezdetben ifjú házasként házi evangelizációkat tartottunk. Ebben az időben nem volt evangéliumi gyülekezet a városban, ezért Kunszentmiklósra jártunk egy másik, kicsi egyház helyi gyülekezetébe.

Ott volt azonban a vágy a szívünkben, hogy a saját városunkban is lehessen hirdetni az evangéliumot. Isten segítségével 1999-ben kezdődtek el az első összejövetelek még a saját lakásunkon. Nem egyházi kezdeményezésre történt mindez, hanem Isten Lelkének a vezetése által. Az évek alatt néhányan megtértek, és mint kis szórvány éltük az életünket.

Ebben az időben, mint szociális munkás, szociális ellátásban dolgoztam, s közben már a második fiunk is megszületett. Egyházi kezdeményezésre 2004-ben imaház építésébe kezdtünk úgy, hogy a gyülekezet tagjainak száma 4 fő volt. Hihetetlen testvéri összefogással, Isten vezetése alatt három év alatt sikerült az építkezést befejezni, és 2007-ben megnyitottuk az imaházat úgy, hogy a költségvetés 70%-át a gyülekezet, illetve a vele szoros kapcsolatban álló testvérek adták össze. Ekkor született a két lányunk, s mivel a feleségem főállású anyaként otthon volt, ezért mertem nekivágni az újabb képzésnek. Az építkezés alatt végeztem tanulmányaimat a Baptista Teológiai Akadémián. Ezt követően a gyülekezet életében nem változott túl sok minden, ma már azt mondhatom, hogy ezek voltak a szűk esztendők. 2010-ben azonban változás következett be, mert hirtelen többen jöttek a gyülekezetbe, és a létszám megsokszorozódott. Egyre többet szolgálunk a városban is különböző rendezvényeken, amelyeket vagy mi szervezünk, vagy társszervezőként veszünk részt rajtuk. 2014-ben egy közös gyülekezeti döntés után a gyülekezet a Magyarországi Baptista Egyház tagja lett.

Vasárnap délelőtt a gyerekek vasárnapi iskola keretében bibliai történetekkel ismerkednek meg, játékos, énekes formában. Az istentisztelet alkalmával Isten dicsőségét szeretnénk bemutatni, Őt szeretnénk középre állítani és ünnepelni, és ezáltal erőt meríteni a mindennapok kihívásaiban való helytálláshoz, fizikai és lelki próbáinkban való megálláshoz. Célunk a Jézus Krisztustól kapott szeretet biblikus megélése a közösségen belül és kívül, a családban, munkahelyeken és a mindennapokban. A gyülekezet megalakulása óta indított bennünket Isten arra, hogy szólítsunk meg embereket, vigyük el másoknak is azt az örömöt, amit mi megtapasztaltunk. Hiszünk abban, hogy Isten ma is cselekszik, szeretete és gondviselése megtapasztalható. Ezt a munkáját olyan jóakaratú embereken keresztül végzi, akik készek az adásra, az odafigyelésre.



A Baptista Szeretetszolgálat hazánkban 2004-ben elindította a „cipősdoboz akciót”, amelynek lényege, hogy karácsonykor az ajándékban nem is reménykedő gyermekek mégis kaphassanak ajándékot. 2013-ban bekapcsolódtunk mi is ebbe a szolgálatba. Felvettük a kapcsolatot a KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézménnyel és a karácsonyt megelőző napokban egy ünnepi istentiszteleten kerülnek átadásra ezek az ajándékok azoknak a gyermekeknek, akik a szüleikkel együtt jönnek az imaházba. Ezzel is reményt adunk, és kapcsolatot építünk ki, ezekkel a családokkal. A peremhelyzetben levő, alacsony jövedelmű, magányos, mentális és testi betegségekben szenvedő emberek számára kiemelten fontos minden hozzájuk eljutó támogatás. Gyülekezetünk az erejéhez mérten, de szeretetben támogatja ezeket a gyermekeket. Aktívan részt veszünk a Városi Ökumenikus imahéten, a Házasság Hete programsorozaton és polgármester úr meghívására évek óta a karácsonyi gyertyagyújtáson.



A gyülekezet létszáma nem nagy, de a kezdetekhez képest megsokszorozódott.

A gyülekezetben nyíltan és követhetően akarunk élni és szolgálni. Azt reméljük, hogy tetteink nyomán a jóság erősödik minden emberi közösségben. Eközben arra törekszünk, hogy erőnk és küldetésünk forrásával, Isten személyével is találkozzanak azok, akik velünk kerülnek kapcsolatba, mert átéltük, hogy Ő az igazi jóság és világosság. Kiskunfélegyházán mostanra már az emberek tudatába is beleivódott, hogy hol van a baptista imaház.”



Hostyánszki Péter baptista lelkészt gyászolja családja, barátai, a gyülekezet, tisztelői és Kiskunfélegyháza városa.

Isten Veled Péter!

Bense Zoltán önkormányzati képviselő

Forrás:
kiskunfelegyhazibaptista.hu, baptist.hu
 

Kövessen minket a Facebookon is!