Helyi hírek 2020. november 23. 10:00

Most jutalom, jövőre pihenőkártya is járna a szociális dolgozóknak

Most jutalom, jövőre pihenőkártya is járna a szociális dolgozóknak
A Veled a Városunkért Egyesület és önkormányzati képviselőcsoportja az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz a szociális ágazatban dolgozó helyi közalkalmazottak rendkívüli jutalmazásával kapcsolatban a fenti címmel.

„A Veled a Városunkért Egyesület (VVE) szerint egyszeri nettó 50 ezer forint pénzbeli jutalom indokolt a kiskunfélegyházi szociális intézmények dolgozóinak. A karácsony előtt kifizetendő jutalom a 2020-ban végzett többletmunkáért, a járvány idején tanúsított helytállásért jár – az erkölcsi elismerés mellett. A Szivárvány és a Kapocs intézmények összesen 240 főre számított jutalmazása a járulékokkal együtt mintegy 17 millió forint körüli kiadást jelentene, amelyre az önkormányzat költségvetésében rendelkezésre álló 214 millió forint általános tartalék kevesebb mint egy tizede fedezetet tud nyújtani. Erre nem csak november 17-én, hanem már az augusztus 27-i testületi ülésen javaslatot tettünk, amikor a városházi többség a szociális intézményektől 23 millió forint forrást vont el.

Álláspontunk szerint 2020 vége nem a családi utazásról, a turisztikai és wellness szolgáltatások igénybevételéről fog szólni. Most nem erre van elsődlegesen szüksége a családi körben ünnepelni és megpihenni vágyó közalkalmazottaknak. A szabadon és gyorsan felhasználható készpénz hasznosabb segítség a dolgozóknak, különösen, ha jövő év közepéig a cafetéria juttatást is megkapják. A járványhelyzet sajnos az év első hónapjaiban még tartani fog.

Javasoljuk és támogatjuk, hogy
 a szociális intézményekben dolgozókkal együtt  az önkormányzat valamennyi foglalkoztatottja (jelenleg 578 fő) 2021-ben részesüljön egységesen 100.000 forint/fő értékű egyszeri cafetéria juttatásban, amelynek konkrét formája lehet akár Széchenyi Pihenő Kártya is.

A Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati képviselői:

Nagy Lajos (DK), Kollár László (Jobbik), Horváth Tamás (MSZP), Kis-Szeniczey Kálmán (LMP)”

A sajtóközleményben foglaltakkal kapcsolatban Kisné Drubi Anikó pénzügyi osztályvezető elmondta, hogy a félegyházi szociális szférában dolgozók számára azért a SZÉP-kártya úgynevezett vendéglátás „zsebébe” utalják a jutalmat, mert így mintegy 34 ezer forinttal magasabb összeghez jutnak a dolgozók. Az adók és járulékok levonása után ugyanis azonos, mintegy 115 ezer forintos költség mellett készpénz kifizetés esetén 66 ezer, míg SZÉP-kártyára utalásnál 100 ezer forintot kap a kedvezményezett. Az osztályvezető hozzátette azt is, hogy a kártyán szereplő összeg felhasználása igen széleskörű, többek között élelmiszer- és húsboltok, sportszer üzletek is elfogadják fizetőeszközként Kiskunfélegyházán is. Ezek köréről részletesen tájékozódhatnak az érintettek az alábbi oldalon:
https://magan.szepkartya.otpportalok.hu/elfogadohely-kereso/
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus