Helyi hírek 2020. november 23. 16:00

Elindult a Torony ABC és az önkormányzat karácsonyi gyűjtési akciója

Elindult a Torony ABC és az önkormányzat karácsonyi gyűjtési akciója
November 23-án elindult a Torony ABC és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának közös gyűjtési akciója, amely egészen december 20-áig tart.

Bajzák-Csikós Ágnes, a Torony ABC üzletvezetője és a gyűjtés szervezője elmondta, hogy hisznek a csodákban, az emberek jóságában és az összefogás erejében. Idén úgy gondolta, hogy muszáj segíteni, hiszen nagyon sokan kerültek nehéz helyzetbe a vírus miatt, sokan vesztették el munkájukat, ezáltal pedig a bevételi forrásukat. Sajnos vannak olyan rászorulók, akiknek a napi étel előteremése is gondot okoz. Helyben, a Bercsényi utcai Torony ABC-ben elhelyezett gyűjtőkosárba várják a felajánlott tartós élelmiszereket, amelyeket aztán az önkormányzat segítségével a biztosan arra rászoruló családoknak juttatnak el. Hozzátette: sokszor hitetlenek az emberek, ezért tartották fontosnak, hogy az önkormányzat segítségét kérjék.



Bajzák Andrea, az önkormányzat ifjúsági referense elárulta, hogy nagyon örültek a kezdeményezésnek. Azonnal egyeztettek Ódor Lászlóval, a Szociális és Közfoglalkoztatási Osztály vezetőjével a rászorulók névsorát illetően. Elmondta, hogy sajnos a lista növekszik évről-évre, de látótérbe vannak azok, akiknek szükségük van a segítségre. A csomagok folyamatos szállításában nyújtanak majd segítséget az önkormányzat szociális csoportjának munkatársai.

A szervezők kérik, hogy amennyiben megtehetik, egy liter olajjal, egy kilogramm liszttel, szaloncukorral, konzervvel segítsék azok karácsonyát, akiknek ezek beszerzése nehézséget okoz. Adományaikat leadhatják a Torony ABC-ben, további információt a helyszínen kaphatnak, vagy keressék az üzlet Facebook-oldalát.

Z. A.

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus