Összefogtak a helyi rádiók
67 magyarországi rádió csatlakozott az ország minden pontjáról ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében okoseszközökre gyűjtenek a megyeszékhelyű kórházak gyermekosztályai számára.
Az összegyűjtött pénzösszeget a kórházak az okoseszközök beszerzése mellett mobilinternetre fordíthatják, hiszen e kettő könnyebbé teheti az egészségügyi intézményben tartózkodó kis betegek számára a hozzátartozóikkal való kapcsolattartást a járványhelyzet karácsonyi időszakában. A kezdeményezésben az Ökumenikus Segélyszervezet is részt vesz. Munkatársaik nemcsak a rádiók segítségére lesznek, de az adományok is a segélyszervezeten keresztül jutnak majd el a kórházak gyerekosztályaihoz – számolt be a Rádió Smile.
Az ötletet felkaroló és megvalósító HEROE elnöke, Ürge Dezső szerint hihetetlen összefogás és egyetértés alakult ki a rádiók között.
– Nemcsak a kórházban fekvő beteg gyermekek, de szeretteik számára is megterhelő a mostani helyzet, azonban a családtagok és barátok segítségével minden gyermek könnyebben birkózik meg betegségével – mondta el a HEROE elnöke. – Ebben szeretnének segíteni a magyarországi rádiók a Helyi Rádiók Országos Egyesülete összefogásában. Egyesületünk – akár egy nagy család – minden tagja a gondolat megszületésétől kezdve azon munkálkodik, hogy közös akciónk minél több gyermek arcára mosolyt csaljon. Soha nem látott összetartás alakult ki a rádiók között.
Az adománygyűjtés a www. segelyszervezet.hu/radio oldalán érhető el. A kampány hetében, november 23. és 27. között minden résztvevő rádión ugyanazok a figyelemfelkeltő hanganyagok szólnak majd. A november 27-i adománygyűjtő napon pedig minden adó a műsoraiban is foglalkozik az akcióval és adakozásra kéri a hallgatókat, hogy aki megteheti, segítsen a gyermekek gyógyulásában.