Helyi hírek 2020. november 25. 16:00

Átadták az Ipari Park II. ütem beruházást Kiskunfélegyházán

Képgaléria
Átadták az Ipari Park II. ütem beruházást Kiskunfélegyházán
Befejeződött a Kiskunfélegyházi Ipari Park II. ütem beruházása. A projektzáró rendezvényt november 25-én, szerdán rendezték meg. Az eseményen megjelent Csányi József polgármester, dr. Mák Kornél a Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint a projekt kivitelezői és tervezői képviseletében Halász István, a Vonalvezető Kft. ügyvezetője és Juhász Lóránt, a Délút Építő és Bányászati Kft. gazdasági igazgatója.

Csányi József polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a 2014-2020-as európai költségvetési forrásból a megyei önkormányzatokon keresztül a helyi önkormányzatok is jelentős összeggel részesültek. Kiskunfélegyháza azzal büszkélkedhet Bács-Kiskun megyében, hogy a legnagyobb, (a Zöldváros program keretében több mint 2 milliárd forint összegben) illetve a második legnagyobb TOP-os projektet is magáénak tudhatja. Jelen projekt, a Kiskunfélegyházi Ipari Park II. beruházás 1,4 milliárd forintból valósult meg. Ez magába foglalja az újonnan megvásárolt 30 hektáros terület teljes infrastruktúrájának kiépítése mellett a meglévő, I-es ipari park kerítésének és bizonyos úthálózatainak a kivitelezését. Csányi József ismertette, hogy a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes, algyői telephelyű Délút Építő és Bányászati Kft. volt a kivitelező partner, aki magas minőségű munkát végzett. Örömmel jelentette be, hogy mire a park megvalósult, addigra a területek 40 százalékára volt előjegyzés.

Dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke szerint nem túlzás azt állítani, hogy Kiskunfélegyháza városa történelmet ír, hiszen felfedezték azt az irányvonalat, ami a város számára stabil jövőt tud nyújtani. Rámutatott, hogy a Mercedes-gyár indulása óta a környező települések közül sokan abban látták a jövőt, hogy várták a Mercedes fejlődését, és vannak olyan települések, mint Kiskunfélegyháza, amelyek önálló gazdasági elképzelésekkel, fejlesztésekkel indultak neki a jövőnek. Az ipari park és az iránta való érdeklődés is azt mutatja, hogy megvan a befektetői bizalom, megvan a vállalkozások részéről az igény és lehetőség keresés, ami a város jövőjét még stabilabbá teszi. Az alelnök hangsúlyozta, hogy Félegyháza kitartóan és nagyon jól képviselte érdekeit a most lezáruló TOP-os ciklusban, hiszen újabb gazdaságfejlesztési folyamatok indultak el a megvalósult beruházásokkal. Hasonló sikereket kívánt a városnak a jövő tavasszal induló Versenyképes Magyarországért Operatív Program időszakára is, végezetül tolmácsolta Rideg Lászlónak, a Megyei Közgyűlés elnökének üdvözletét.

Az esemény zárásaként Csányi József, Mák Kornél és Juhász Lóránt vágta el a beruházás átadását szimbolizáló nemzeti színű szalagot.  

A TOP-1.1.1-16-BK1-2017-00003 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjának keretében, Európai Uniós forrás felhasználásával, 1,4 milliárd forint támogatással valósult meg.


Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!