Mit mesélnek a régmúlt tárgyai? – Mamut vagy mammut?
A mamutok Észak-Amerika, Afrika északi területein és Eurázsiában éltek a pliocén korban. Az elefántfélék családjába tartoztak, mégsem a ma élő állatok elődei. Sokban hasonlítanak, mint például termetben, súlyban. Körülbelül ötmillió évvel ezelőtt jelent meg első példányuk és hozzávetőlegesen 3500 évvel ezelőtt haltak ki. A tudomány szerint, legalább hét fajuk élhetett, legismertebb talán a gyapjas mamut volt, amelynek maradványai főként Ázsia és Európa területéről kerültek elő.
A mamutok növényevő állatok voltak, legeltek. Az ormányuk végén a „tapogató ujj” volt. Fogukat négyszer váltották: először három sorozatot, majd a maradék három foghullatásnál egy-egy sorozatot. Összesen hat foguk volt, kettő alul, kettő felül és a két agyar. Az agyarukat sok mindenre használták, például táplálék kiásására, önvédelemre. Az előkerült agyarak kopásából, a tudósok meg tudják állapítani, hogy az egyed jobb vagy bal „agyarú” volt. Érdekességként megemlítem, hogy a legnagyobb agyar, amely eddig előkerült, egy amerikai mamuté volt, amely 4,9 méter és 94 kilogrammos volt.
Mamut vagy mammut?
A mammut – amely nem más, mint a masztodon – egy hatalmas agyarral rendelkező, elefánthoz hasonló állat volt. Körülbelül 30 millió évvel ezelőtt jelentek meg és hozzávetőlegesen 10 ezer évvel ezelőtt pusztultak ki. A Földön mindenhol találtak masztodon csontvázakat, ebből következtetnek a tudósok, hogy eléggé elterjedt faj volt. A mammut a magasabb fák leveleit fogyasztotta, és gumós volt a foguk felülete. Azonban más volt az agyaruk mérete, a koponyájuk és a csontvázuk formája, mint a mamutoknak. A középkorban, a városok terjeszkedésénél sok csont előkerülhetett. Azt tartották ezekről a csontokról, hogy sárkányok vagy óriások csontjai.
Néhány gondolat a képen bemutatott leletről
A sorozat előző részében a bemutatott képen látható leleteket Szalay Gyula, a Kiskun Múzeum alapítója és első múzeumőre találta a régi Téglagyár területén, az egyik kubikgödörben, az 1930-as években. A mamutcsontok előkerülésének tényleges dátumára még nem derült fény, hiszen Szalay sajnos a leletek megtalálásakor nem dokumentált időpontot. Annyit viszont biztosan tudunk, hogy a Téglagyár területén kétszer volt földtani vizsgálat során tervezett feltárás, 1927-ben és 1938-ban. Ezek a dátumok, a jelen cikkhez szükséges kutatások során derültek ki. Szalay Gyulának és dr. Scherf Emil magyar királyi főgeológusnak köszönhetjük, hogy 1927-ben kutatásuk során megtalálták a természettudományi gyűjteményünk fás növényi maradványait, az egyik kubikos gödörben.
Moha
Cirbolyafenyő
A kiskunfélegyházi fás maradványokról 1928-ban, dr. Tuzson János Adatok Alföldünk pleisztocénje erdőinek ismertetéséhez című előadásában mesél, dr. Scherf Emil pedig az itt talált mohákról nyújt információkat az Adatok Alföldünk pleisztocénje ismertetéséhez című előadásában. Szalay Gyula munkásságát folytatja Pál Kálmán második múzeumőr is, de a feltárások során, 1938-ban már nem került elő semmi.
A félegyházi Téglagyár történetének kutatása, még gyerekcipőben jár, az eddig előkerült tényekre hagyatkozhatunk.
A mai lóúsztató helyén, a dr. Holló Lajos utca végén, a vasúti átjáró után, az egykori Vörös Csillag Tsz. Gépjavító Állomása mellett volt, az 1875-től rendszeresen üzemeltetett Téglagyár, amely az 1940-es évekig folyamatosan működött. A 20. század elején, a Téglagyár átkerül a város tulajdonába, akkor, amikor a Városi Strandfürdő is. Ez a fürdő nem felelt meg a kor követelményeinek, fel kellett újítani, de az új medencék helyét csak 1929-ben jelölték ki, amely mostani 5-ös főút mellett a „lóúsztatóval” szemben volt. Ezt a vendégek 1957-ig használták. Miután a gyárat üzemen kívülivé nyilvánították és megszűnik a strand, a Vörös Csillag Tsz. a gödrökből halastavakat alakított ki. A kubikgödröket a Kiskunsági Sporthorgász Egyesület bérelte ki. A Tsz. próbálkozott újraindítani a téglagyárat, de az egyszeri termelés után lemondanak a további gyártásról. Az 1970-es évektől már nem kapunk arról híradást, hogy a gödrökből bányásznak-e, vagy lenne bárminemű téglagyártáshoz kapcsolható tevékenység, viszont arról igen, hogy a horgászegyesület versenyeket rendez, halat telepít és renden tartja a területet. Annak ellenére, hogy a kubikgödrökben már akkor is tiltották a fürdést, az 1920-as évektől a 2000-es évekig mégis jónéhány vízbefulladás történt.
Miért nevezzük a helyszínt lóúsztatónak?
Azért, mert valóban lovakat úsztattak ezekben a kubikgödrökben az 1940-es évektől, ami akkor is tiltott dolognak számított. Arról, hogy meddig, azt viszont csak azok tudják, akik megélték a látványt.
Tarsolylemez
A jelen cikkhez társított fotó a sorozat következő bemutatásra szánt tárgyi emlékéről készült, amelynek történetét a következő cikkben olvashatják. Akinek van ötlete, hogy mit ábrázolhat a fotó, ossza meg az velünk az [email protected] e-mail címen!
V. B.
