A boldogsággal ismerkednek
Az ENSZ tavalyi felmérése szerint hazánk a boldogtalanok országa. Magyarországa a boldogságindex alapján a világ 156 országa közül a 110. helyen áll. A kutatók szerint a boldogság azonban tanulható. Sonja Lyubomirsky lengyel származású pszichológus Hogyan legyünk tartósan boldogok című tanulmányának hatására több mint száz településen boldogság klubok alakultak Jobb Veled a Világ elnevezéssel.
Bagdi Bella kezdeményezéséhez mára már több mint hatezer ember csatlakozott. A tudatos jócselekedeteket gyakorlók közösségének tagjai maguk és mások boldogságát szeretnék elősegíteni. A Jobb Veled a Világ Alapítvány, ezért szeptemberben úgynevezett boldogságprogramot indított. A tíz hónapon át tartó ingyenes képzésben bárki részt vehet, aki szeretné megtanulni, hogyan lehet boldog, vagy még boldogabb. A klubtagok minden hónap utolsó péntekén találkoznak, hogy elsajátítsanak egy-egy boldogságfokozó gyakorlatot. A foglalkozások témái közt szerepel: a hála, az optimizmus, a társas kapcsolatok boldogító ereje, a boldogító jócselekedetek, az apró örömök élvezete, az önbecsülés, önszeretet, illetve a megbocsátás gyakorlása.
A félegyházi Jobb Veled a Világ boldogság klubot Grófné Czere Anikó hívta életre.
- Én alapvetően vidám természetű ember vagyok. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy a körülöttem lévő emberek lehajtott fejjel járkálnak, beletemetkeznek a problémáikba, monotonszerűen élik a mindennapjaikat. Szeretném, ha Félegyházán is egyre többen csatlakoznának a boldogságprogramhoz, hogy itt is minden ember boldog legyen – fogalmazott a klubvezető, akinek ez az önkéntes szolgálat csak plusz energiát ad a hétköznapokhoz. Amire szüksége is van, mert ha nem a boldogság tanításával és tanulásával foglalkozik, akkor a devizahitelesek ügyeit intézi egy bankban.
- Munkám során kimondottan negatív emberekkel találkozom, olyanokkal akiket megkeserített az élet, ezért is tartottam fontosnak a klub létrehozását - tette hozzá Anikó, akit családja, férje és két nagy fia is maximálisan támogat. Szlogenjük ugyanis: Ha anyuka boldog, akkor boldog a család is!
Fotó: Vajda Piroska