Sport 2020. november 29. 11:00

A kadett kosaras lányok is parkettre léptek

A kadett kosaras lányok is parkettre léptek
A Nagykőrösi Sólymok csapata ellen kezdték meg szerepésüket a Félegyházi TSI tagjai a leány kadett bajnokság délkeleti régiójának 1. fordulójában. A lányok hosszú időt követően játszottak újra tétmérkőzést. Az összecsapás vendég győzelmet hozott.

Fekete-Seres Ildikó beszámolója:

 Nehéz időkben kezdjük meg a szereplésünket a bajnokságban, de szerencsére ki tudtunk állni. Gyakorlatilag március óta nem játszottunk tétmérkőzést, ez meg is látszódott, úgy éreztem, hogy a negyedik negyedben kaptunk rá a játék ízére. A dobott pontok számával elégedett vagyok, bár időnként akadozott a támadó játék, amikor lendületesen tudtunk játszani, akkor jól ment a játék, voltak remek indításaink, jó lerohanásaink. Amikor lassítottunk kiestünk a ritmusból és több hiba lett a játékunkban. Védekezésben több volt a pontatlanság, sok faulttal játszottunk, az ellenfél 36 büntetőt dobhatott, mi 30/12. Egy játékosunk kipontozódott, többen a 4 személyi hibával játszottak. Javulnunk kell védekezésben, főleg az elzárások védésében, a játékosoknak többet kell kommunikálniuk a pályán és akkor és a visszavágón a győzelemért játszhatunk.

Gratulálok a Sólymok győzelméhez, és büszke vagyok a félegyházi lányok teljesítményére.


Regionális Leány Kadett Bajnokság 2020-2021., Délkeleti régió, 1. forduló
FTSI- Nagykőrösi Sólymok 78-91
(12-17,16-21, 19-34,31-19)

FTSI: Ladányi Dorina 17, Varga Evelin 15, Fehér Fruzsina 11, Rádi Boglárka 9, Téglás Tamara 7, Csányi Bernadett 6, Szabó Zita 6, Kohut Vanessza 4, Tarjányi Dóra 3.

Edző: Fekete-Seres Ildikó

 

Kép: Archív

Információ: FTSI

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!