Helyi hírek 2020. december 1. 14:00

Saját iskolájában terjesztette a kábítószert a félegyházi diák

Saját iskolájában terjesztette a kábítószert a félegyházi diák
Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt az ügyészség egy fiatal férfi ellen, aki 2018. júliusától 2019. januárjáig egy kiskunfélegyházi középiskolában extasy tablettát, valamint kristály és zsálya dizájner drogot is árult.

Dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség szóvivője elmondta: a korábban az egyik kiskunfélegyházi középiskolában tanuló fiatalember már a 18. életévének betöltése előtt, 2018 júliusától heti rendszerességgel adott el extasy tablettákat és kannabiszt – számolt be az esetről a megyei hírportál.

A drogot tanévkezdés után hétvégente lakóhelyén, egy Csongrád-Csanád megyei községben szerezte be. A „szoktatós” adagot 2000 forintért, a „normál” tablettákat pedig 3500 forint/darab áron adta el vásárlóinak az iskolában – ez nem kevesebb, mint körülbelül 40 diákot jelentett. Általában hetente 4-5 db tabletta volt a forgalma, ritkán volt olyan hét, amikor nem tudott hozzájutni, így eladni sem.

A vádlott ezen kívül még „kristály” és „zsálya” nevű drogokat is árult az iskolában, ezeket Kiskunfélegyházán szerezte be. A „kristály” grammja 3 000 forint volt, míg egy pakk „zsályát” 1500 forintért adott. A „zsályát” az iskola vécéjében porciózta. Többször a mellékhelyiségben rejtette el az eladásra szánt marihuánát is.

Dr. Schmidt Gábor hozzátette: a vádlott a drogkereskedéssel legalább 184 ezer forint bevételre tett szert. A hasznot felélte, ruhákat, élelmiszereket vásárolt belőle.

A vádlott jelenleg szabadlábon várja a tárgyalást, a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja. Ügyét a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fogja tárgyalni.

 

Kövessen minket a Facebookon is!