Helyi hírek 2014. szeptember 30. 15:40

A kóró és a kismadár a könyvtárban

Képgaléria
A kóró és a kismadár a könyvtárban
„A népmesében mindig a jó győz” – mondta Solymosiné Irénke, és elfoglalta helyét a gyerekek között

A nagy mesemondó, Benedek Elek (1859-1829) születésnapját kilenc éve nyilvánították a Magyar Népmese Napjának. Meséin nemzedékek nőttek fel és megtanulták, hogy érdemes jónak lenni. A Petőfi Sándor Városi Könyvtár „Betűbölcsi” programjába erre a napra egy állatos mesét illesztettek, és a vidám gyereksereg Solymosiné Irénke előadásában hallgathatta meg A kóró és a kismadár c. népmesét.

– A gyerekekhez közel állnak az állatok, és szeretik a sokszereplős meséket, ezért esett erre a választás – mondta a nyugdíjas óvónő, gyakorló nagymama. – Szükség van a népmesékre, mert bennük rejlik a hagyományunk, kultúránk és örökségünk egy része.

A mese végére kiderült, hogy a fáradt kismadárnak sikerült-e elringattatnia magát, ám az már a legelső percben is látszott, hogy gyerekek és a népmesék jól megértik egymást.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!