Negyven éve szolgálja Gátér kulturális életét
Képgaléria
– Hogyan és miért került közelébe a kulturális életnek?
– A kultúra, a közösségi együttlétek iránti vonzalmam iskolás éveim elején kialakult. Édesanyám minden társas rendezvényen ott volt, és engem is magával vitt. Nagyon csendes természetem ellenére már az általános iskolában is közösségi embernek számítottam. Ezt az állást 1995 végén pályáztatta meg az önkormányzat. Akkor jelentkeztem és el is nyertem. 1996. március 16-ától teszem itt a dolgom. Persze korábban is részt vettem a falu kulturális életében. Ott voltam a szüreti felvonulásokon, szerveztem a csikósok menetét.
– Igazgatóként nagyon sok új dolgot hozott a faluház, a közösség mindennapjaiba.
– Igen. Már a pályázatomban is megfogalmazódott, hogy megalapítom a nyugdíjas klubot, ami azóta is remekül működik, rendszeresek az összejöveteleik. De létrehoztuk a népdalkört, gondozom a citerások utánpótlását is. Az ünnepségek körét is bővítettem. Például az augusztus 20-i rendezvények azóta rendszeresek, épp úgy, mint a majálisok, vagy a házi sütemények versenye. A süteményes tevékenységnek terméke, a finomságokon túl, hogy egy receptgyűjteményt is megjelentettünk, amely ma már minden gátéri otthonban ott van a könyvek között Gátér ínyesmestere címmel. Nagy szerepem volt a fogathajtó versenyek elindításában. Azért is, mert én a Kiss-tanyán megtanultam lovagolni, és attól kezdve sokat jártam lovas versenyekre. Gondoltam, miért ne szervezhetnénk ilyet mi is? A helyi lovasok, fogatosok (zömmel gumiskocsisok) lelkesen fogadták a kezdeményezést, és minden alkalommal mozgósították a környező településeken élő társaikat is. Akkor még művelődési háznak hívták az intézményt, később kultúrház lett, ma faluház. Változtak a címek, változtak az emberek, a kulturális szokások is. Ma már közösségi házként működünk, ahol civil közösségek találtak otthonra, fogadóórák vannak, könyvtár működik, gyerekfoglalkozásokat tartunk, véradást szervezünk, és a falugyűléseknek is a helyszíne.
– Hosszú ideje vezeti az intézményt. Elismerték a munkáját?
– Igen. Ez abban nyilvánul meg például, hogy egy-egy rendezvény után a település vezetői megkeresnek és megköszönik a munkámat. A falu lakói is szeretettel fordulnak felénk. Mi kell ennél több? Én egyéb babérokra nem vágyom. Sok a munkám, de nagyon megéri csinálni.
– Szeretettel beszél a munkájáról. De úgy tűnik, hogy a zene és a tánc van legközelebb a szívéhez.
– Főleg a zene. Azért, mert kicsi lány voltam, amikor az asztalnál ültem és figyeltem apukámat, amikor citerázott. Neki köszönhetően autodidakta módon és is megtanultam játszani a hangszeren. Utána kezdtem el járni a Félegyházi Népdalkörbe, majd Gátéron folytattam. Nagyon szeretem a hangszeremet, és igyekszem kihozni belőle, amit csak lehet. Néha kikapcsolódásként, megnyugvásként itt a könyvtárban is előveszem és játszok egy-két dalt.
40 éves munkaviszonyom van már, de nem akarom abbahagyni a munkát. Ameddig bírom, csinálom. Ha létezik olyan, hogy az embernek küldetése van, akkor nekem biztos, hogy ez a küldetésem.
H. S.
