Emlékezés a tordai csatára
Program 13:00 órától
A Tordáról elhurcolt, szovjet fogságban meghalt 216 magyar polgári személy emlékére állított, a névsort tartalmazó gránittömbökkel kiegészített kopjafás emlékoszlop avatása
„Kollektív bűnösség? Erdélyi magyarok kényszermunkára hurcolása a Szovjetunióba 1944 őszén” címmel Dr. Murádin János Kristóf adjunktus, kari kancellár előadása
Imát mond György Ferenc tordai r. k. plébános, koszorúz a THHB
Kb. 13:40- től továbbvonulás a honvédsírkertbe, ahol tiszteletadással emlékeznek a tordai csata 70. évfordulójára
Kürtszó: Riadó Himnusz (nemzeti közös imánk)
Az emlékezésre összegyűlteket köszönti: Józsa István Lajos a THHB elnöke, majd Maruzs Roland alezredesnek, a HM TKHKF Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály osztályvezetőjének beszéde hangzik el.
„Az Isten bárányára” – énekli a 142 éves Tordai Magyar Dalkör
Dr. Takács Péter Attila konzul beszéde (Mo. Főkonzulátusa)
„Ima a hazáért” – énekli az Alsófelsőszentmihályi Vegyes Dalkör
vitéz Kocsis László törzskapitány rövid beszéde (Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzse)
„A jövő vetése” – Juhász Gyula versét Simon Csaba tordai egyetemista szavalja
„Hálát adok, Uram” – énekli a Tordai Magyar Dalkör
vitéz Dimény József székkapitány szól (Torda-Aranyos Vitézi Szék)
A történelmi magyar egyházak áldást mondanak:
György Ferenc r. k. plébános
Nagy Albert ótordai ref. lelkipásztor
Józsa István Lajos unitárius lelkész
Vincze Csongor újtordai ref. lelkipásztor
Koszorúzás:
HM TKHKF Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztály Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság
Magyarország Főkonzulátusa
Petőfi Társaság Jósika Miklós Elméleti Líceum
A Szózatot az Alsófelsőszentmihályi Vegyes Dalkör énekli
Székely himnusz
Kürtszó: Takarodó
A megemlékezést, a malenkij robot áldozatainak emlékét megörökítő emlékmű elkészíttetését, valamint a sírkert fenntartását adományokkal támogatták:
Történelmi Vitézi Rend Torda-Aranyos Vitézi Széke
Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzse
A tordai unitárius egyház hívei
Az ótordai református egyház hívei
Az újtordai református egyház hívei
A malenkij robotra elhurcoltak hozzátartozói:
dr. Curta Sára – Torda
Berling Márta – Torda
Halmágyi István László – Torda
Egyéni támogatók:
dr. Artner Oszkárné – Eger
özv. Balázs Ferencné – Szolnok
Bardócz Árpád – Budapest
dr. Cech Vilmos – Budapest
Csép Miklós és Leylla – Torda
Fodor Béla – Torda
Józsa István Lajos – Torda
Karsa Botond – Németország
Kékkői Károly – Budapest
Kerkay Emese és László – USA
Kiss Gyula – Torda
Lorntzsen Györgyi – Norvégia
Nagy Lajos – Torda
Péter Árpád – Torda
Schüszler Ágoston – Torda
Zoltáni család – USA
Fotó: tordai központi temető