Helyi hírek 2014. október 1. 18:05 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzés az Idősek Világnapján is

Képgaléria
Bűnmegelőzés az Idősek Világnapján is
A szépkorúakkal beszélgettek a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a korosztályukat fenyegető veszélyforrásokról és az áldozattá válás megelőzéséről.

Az Idősek Világnapja alkalmából a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberi a Kecskeméti Katona József Megyei Könyvtárral kötött együttműködési megállapodás keretében bűnmegelőzési előadást tartottak 2014. október 1-jén 10 órai kezdettel.

Az idősek kiemelt kockázatú csoportot képeznek bűnmegelőzési szempontból, mivel elszigetelt életmódjuk és anyagi lehetőségeik miatt kevésbé képesek a bűncselekmények elleni védekezésre. Hiszékenységük, óvatlanságuk, fizikai és mentális sajátosságaikból adódóan, valamint a társadalomban betöltött szerepüknél fogva sérülékenyebbek, kiszolgáltatottabbak az átlagnál és emiatt kiváló célpontjai egy-egy bűnelkövetőnek.

Erre tekintettel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának meghívott áldozatvédelmi és vagyonvédelmi előadói a könyvtár tanácstermében 30 időskorúval beszélgettek kötetlenül a korosztályukat fenyegető veszélyforrásokról és a megelőzési lehetőségekről, amelyekkel elkerülhetik az áldozattá válást.
 

Kövessen minket a Facebookon is!