Helyi hírek 2020. december 18. 08:00

Élelmiszercsomaggal segíti Balla László alpolgármester a nehéz helyzetben lévőket

Élelmiszercsomaggal segíti Balla László alpolgármester a nehéz helyzetben lévőket
Balla László alpolgármester hosszú évek óta jótékonykodik az adventi időszakban. Több mint 10 éve szervezi meg a Szeretetebédet és – ezt kibővítve – 5 éve az Idősek Karácsonya rendezvényt. Mindkettő esemény célja, hogy a rászorulókat segítse, hogy néhány kedves szót intézzen körzete nehéz helyzetű lakóihoz.

Az idei év sok tekintetben más, hiszen – ahogy ő fogalmaz – sok negatív dolog történt idén, olyanok is, amelyekkel még a nagyon idősek sem találkoztak. Úgy véli, hogy a képviselőknek, a városvezetésnek egy kis fényt kell vinnie azoknak az embereknek az életébe, akik nehéz helyzetben vannak idén karácsonykor is. Az idei év a vírushelyzet miatt rendeletekkel és szabályozásokkal tarkított, így ezeket figyelembe véve, nem volt lehetőség meleg étel osztására. Hogy mégis érkezzen a segítség, idén élelmiszercsomaggal kívánja Balla László enyhíteni a karácsonyi kiadásokat.

Kéri, hogy amennyiben úgy érzi, hogy néhány napra elegendő élelmiszercsomag nagy segítség lenne az ünnepek alatt, vagy ismer olyan embert a környezetében, aki rászoruló, hívja december 20-áig a 06-20/980-5611-es számot, ahol mindezt jelezheti. A csomagok kiszállítása december 23-án, szerdán történik meg.

Z. A.


Fotó: Görög Anita
 

Kövessen minket a Facebookon is!