Sport 2020. december 20. 09:00

Kiütéssel nyert a félegyházi futsalcsapat

Kiütéssel nyert a félegyházi futsalcsapat
Fölényes sikerrel folytatta bajnoki szereplését a leány futsal I. osztályban az Astra HFC U17-es félegyházi csapata, amely december 19-én Üllőn fogadta a TFSE gárdáját. A mérkőzésen 13 Astra gól született, így magabiztosan nyertek a lányok.

Harmadik találkozóját játszotta a bajnokságban az Astra HFC. Ezúttal a még pont nélkül álló TFSE várt a gárdára.

Jól indult a mérkőzés az Astra szempontjából, hiszen már az első percben két gól született. Czinege Eszter és Csenki Mária is betalált.

A gyors vezetés megalapozta az összecsapás további alakulását.

A nagyszünetig hatgólosra nőtt a különbség és a második félidőben további hét Astra találat született.

A 13 szerzett gólból Czinege Eszter hatot vállalt. Mellette Czinege Enikő és Csenki Mária három-három alkalommal volt eredményes, míg Kádár Kira egyszer vette be a vendég kaput.

A félegyházi csapat legközelebb december 22-én a Budaörs együttese ellen lép pályára.

 

Leány Futsal I. osztály U17 6. ford., 12. 19. (Üllő)

Astra-HFC – TFSE 13-1 (6-0)

Gólszerzők: Czinege Eszter 1. p., 8. p., 13. p., 25. p., 27. p., 38. p., Csenki Mária 1. p., 35. p., 39. p., Czinege Enikő 5. p., 7. p., 29. p., Kádár Kira 31. p. ill. Szász Emma 33. p.

 

1

SZEKSZÁRDI UFC

3

3

0

0

46

4

42

9

3.3

 

2

TOLNA-MÖZS

5

2

1

2

18

46

-28

7

3.6

 

3

BUDAÖRS FUTSAL

3

2

0

1

38

6

32

6

3

 

4

ASTRA-HFC ÜLLŐ

3

2

0

1

24

10

14

6

4.3

 

5

DEAC

5

1

1

3

9

37

-28

4

3

 

6

TFSE-SZERTARSPORT.HU

3

0

0

3

3

35

-32

0

4

 

 

Kép: Kiskunfélegyházi Astra 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!