Olcsóbb áramot termelhet a félegyházi biogáz erőmű
A tervezett erőmű négy megawatt teljesítményű lenne, ami azt jelenti, hogy a város közvilágításra fordított villamos energiájának négyszeresét termelné meg. Az olcsóbb áram biztosítása mellett 150 munkahelyet is teremtene a városban. Az előzetes felmérés szerint Félegyháza és környéke szarvasmarha telepein, vágóhídján, baromfi feldolgozójában, valamint mezőgazdasági üzemeiben termelődő hulladék biztosíthatja a folyamatos energia termelést.
Újságírói kérdésre válaszolva Luzsi Zsolt elmondta, hogy az erőmű zárt rendszerű. Működése során sem a gáz, sem a keletkezett egyéb végtermék nem okoz kellemetlenséget a környezetében élőknek. Egyedül a szállítás során nem kerülhető ki hogy esetenként bűz kerüljön a levegőbe ,éppen ezért a várossal egyeztetve – az uralkodó széljárást figyelembe véve – Félegyháza délkeleti részén tervezik megvalósítani a beruházást. Amennyiben az engedélyezési eljárások megkezdődhetnek, egy év múlva indulhat az építkezés. Az alapkő elhelyezése után egy esztendővel pedig a termelés is beindulhat.
H. S.