Egészségügy 2021. január 5. 12:00

Hamarosan tesztelik a magyar fejlesztésű tömeglélegeztetőt

Hamarosan tesztelik a magyar fejlesztésű tömeglélegeztetőt
A MassVentil Projekt önkéntes csapatának köszönhetően, dr. Kozlovszky Miklós vezetésével és az Óbudai Egyetem támogatásával, gőzerővel készül az első magyar fejlesztésű moduláris tömeglélegeztető rendszer, amely akár egyszerre ötven koronavírusos beteg ellátására is alkalmas lesz.

A Magyar Nemzet cikke szerint a projekt tagjai a Magyar Nemzet kérdésére ismertették: már a működő rendszer preklinikai kipróbálásának előkészítő szakaszában járnak, ami után következhet a klinikai vizsgálat, immár emberek bevonásával. A fejlesztők arról is beszámoltak, hogy a koronavírus-járvány következtében növekvő és szigorodó követelmények újabb feladatokat állítanak eléjük, így jelenleg egy konténerbe beépíthető prototípus kialakításán dolgoznak.

– Az elmúlt hónapokban zajló fejlesztések során számos prototípust kellett kialakítanunk ahhoz, hogy az eredeti tömeglélegeztetési koncepció működőképességét minden szempontból igazolhassuk. A rendszert viszont a tesztkörnyezeten túl az élő szervezeteken is ki kell próbálni, így jelenleg az állatkísérletek előkészítése folyik – számolt be a Magyar Nemzetnek a MassVentil Projekt szakmai csapata.

Az első, magyar fejlesztésű tömeglélegeztető rendszert tervező önkéntes csoport tagjai a fejlesztés jelenlegi fázisait ismertetve elmondták: az állatokon végzett tesztek során azt vizsgálják, hogy a hosszú mesterséges lélegeztetési ciklusok után se történik-e semmilyen mikroszkopikusan megfigyelhető tüdőszövet-sérülés. Ezeket a vizsgálatokat viszont embereken nem célszerű elvégezni, de ha a preklinikai vizsgálatok jól sikerülnek, következhetnek majd a klinikai vizsgálatok, immár emberek bevonásával.

Elmondásuk szerint ezt a fázist a termékesítési szakasz fogja követni, amikor a prototípusból egy sorozatgyártásra alkalmas verzió készül. Ezután még különböző bevizsgálások és engedélyeztetések sora szükséges a sorozatgyártáshoz és a piacra vitelhez, amihez professzionális orvostechnikai eszközöket gyártóra van szükség. – Most azon dolgozunk, hogy egy ilyen gyártói együttműködés eredményeként a találmányból igazi piaci termék legyen – közölték a fejlesztők. Elmondásuk szerint már nagyon közel járnak a megoldáshoz, továbbá megjegyezték, hogy ez a tempó rendkívül gyorsnak számít az ilyen típusú orvostechnikai eszközök piacán, ahol a hasonló fejlesztések jellemzően négy–nyolc évig tartanak.

Az elmúlt hónapok eredményeit összegezve a projekt résztvevői azt is felidézték, hogy a forradalmi berendezés ötletét nem mindenki fogadta kitörő örömmel: – Mint minden nagy léptékű innovációnak, a tömeglélegeztető rendszer koncepciójának is komolyan meg kellett küzdenie a szkeptikusokkal, ezt az akadályt bemutatókkal, műszaki leírásokkal, szakmai előadásokkal igyekszünk legyőzni, végső soron pedig egy működő prototípus önmagáért beszél. Továbbá sokat segített az is, hogy a MassVentil rendszer megnyerte az Európai Bizottság által kiírt EUvsVirus hackathon lélegeztetőgép-kategória első díját.

– A találmány elismertetése mellett a kezdetekben a fejlesztéshez szükséges anyagiak előteremtése is komoly kihívásokat jelentett – fejtették ki. Eleinte a feltalálók saját maguk finanszírozták a költségeket, de a családi kasszák kerete összességében sem volt elegendő egy ilyen volumenű találmány szponzorálásához. Ezért a csapat úgy döntött, hogy közkinccsé teszi a kutatás eredményeit, aminek hatására rengeteg önkéntes szakmai és anyagi felajánlást is kaptak, így sikerült útnak indítani a komolyabb fejlesztési szakaszt is.

– A projekt eredményességéhez rengeteg kisebb-nagyobb segítő kéz és elme járult hozzá, a kiemelkedő tudású szakemberektől kezdve a diákokon és a vállalatokon át egészen az elindított szakmai kommunikációs fórumukat követő több mint 1300 emberig.

 


A lelkes kutatókból álló eredeti csoport néhány hét alatt több száz fős kutatás-fejlesztési csapattá nőtte ki magát
Fotó: Facebook/MassVentil


Egyesek természetben, mások anyagilag segítettek. Az önkéntesek között voltak, akik a konkrét probléma megoldásán dolgoztak: programoztak, szelepet gyártottak, logót vagy találmányismertetőt terveztek, vagy éppen szerszámokat és különböző eszközöket ajánlottak fel. A csapat egy része a szakmai együtt gondolkodásban vett részt, emellett sokan a projekt kommunikációját és nemzetközi megismertetését, kutatói, üzleti és intézményi kapcsolatok felépítését végezték, pályázatokat írtak, vagy éppen különböző országokban lobbiztak a fejlesztés sikeréért – sorolták. A projekt sikerét a kormány is kezdettől fogva támogatja.

A fejlesztők elmondták, hogy tavasz óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tudománydiplomáciai főosztálya is segíti a munkát azzal, hogy minden országba elküldte a MassVentil Projekt nemzetközi bemutatkozó anyagait. Szeptember elején pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium is anyagi támogatással járult hozzá a tömeglélegeztető rendszer prototípusának építéséhez.

A projekt tagjai arról is beszámoltak, hogy a koronavírus-járvány következtében növekvő és szigorodó követelmények újabb feladatokat állítanak eléjük, így jelenleg már nem csak az a cél, hogy egy vészhelyzetben alkalmazható tömeglélegeztető rendszert alakítsanak ki.

A legújabb terveik kapcsán arról számoltak be, hogy a könnyű szállíthatóság és telepíthetőség kívánalmainak is igyekeznek megfelelni, és céljaik között szerepel a kritikus infrastruktúrákra jellemző folyamatos, hosszú távú és megbízható működés biztosítása, az orvosi munka hatékonyabb támogatása és ezáltal a jelenlegi páciensellátó személyi arány radikális javítása is. Ezért jelenleg egy konténerbe beépíthető prototípus kialakításán dolgoznak, amely szállítható, és akár több hétig vagy hónapig tartó biztonságos lélegeztetésre is alkalmas.

 

Kövessen minket a Facebookon is!