Kultúra 2021. január 6. 12:00

Karácsonykor megjelent a félegyházi Direct zenekar első videóklipje

December 24-én debütált az első videó, amit a Direct zenekar készített, Neked című dalukhoz. A banda 2020 júliusában alakult, öt fiatal zenész közreműködésével. Találkozásuk, zeneszeretetük és alázatuk beérni látszik, hiszen reményeik szerint a tavasz elhozza számukra az első kislemezük kiadását is. A csapat mentora Lobó-Szalóky Lázár, a Dirty Slippers frontembere, aki többek között a stúdiófelvételekben segíti a csapatot.

A karácsonykor megjelent videó képei Kiskunfélegyháza adventi főterét mutatják be, de betekintést enged a közös munkába is. Érdekessége, hogy a felvétel és utómunkálatok is javarészt a zenekar tagjainak köszönhetők, így hatványozottabban érzik magukénak a klipet. Véleményük szerint fontos, hogy mindannyian beletegyék a saját gondolataikat, véleményüket, és az így született művek hosszas tökéletesítés után jutnak el a „készen van” állapotig. Az általuk képviselt műfajt nehéz behatárolni: megtalálható benne a klasszikus rock, az alter és a folklór erőteljes hatása. A tagok között többen is néptáncosok, amit a későbbiekben is szeretnének folytatni.

Direct zenekar:
Kis Zsuzsanna– ének
Hegedűs Zoltán – ritmusgitár
Farkas Bence – szólógitár
Bálint Levente – basszusgitár
Kürti Bence – dob

Z. A.
 

Kövessen minket a Facebookon is!