Kiskunsági évezredek
Az 1902-ben alapított Kiskun Múzeum (Kiskunfélegyháza) ad otthont sikeres NKA pályázat és helyi támogatás révén a "Kiskunsági Évezredek" című kiállításnak.
A két nap, 2014. október 15-16. során régészeti, geoarcheológiai, történeti és műemlékvédelmi témájú előadások hangoznak el. Ez alkalommal kerül bemutatásra az a kötet is, amely Pálóczi Horváth András 70. születésnapja tiszteletére készült Rosta Szabolcs régész, múzeumigazgató és V. Székely György kecskeméti régész, főmuzeológus szerkesztésében.
Az interdiszcipliáris konferencián lehetőséget kívánnak biztosítani a különböző tudományágakban dolgozó szakemberek számára, hogy ismertessék kutatásaik eredményeit illetve megismerhessék más szakterületek kutatóinak eredményeit.
Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a félegyházi és a Bács-Kiskun megyei szervezők, házigazdák.