Helyi hírek 2021. január 14. 10:00

Legyen Ön is félegyházi véradó 2021-ben!

Legyen Ön is félegyházi véradó 2021-ben!
„A véradók életmentők, a véradók hősök!” „Egy véradással három beteg embernek segítünk!” – valószínűleg mindenki találkozott már ezekkel a mondatokkal, és bizonyára sokunknak fordult meg a fejében, hogy igen, ez az év lesz az, amikor véradóvá válok. Nyilvánvaló és természetes az ódzkodás, hiszen senki sem szereti, ha tűvel megszúrják.

A Magyar Vöröskereszt folyamatosan szervez véradásokat országszerte az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködésben, évente nagyjából 10-13 ezer alkalommal. Körülbelül 400 ezer véradó adományára van szükség évente, hogy kiszolgálja az egészségügyet és a rászoruló betegeket, de ez a szám a jelenlegi járványügyi helyzetben fokozódhat. Egész évben véradó kampányok segítségével toboroznak új donorokat, akikre most még nagyobb szükség van, mint eddig bármikor.

A Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezetének vezetőjével, Almádi-Kis Melindával beszélgettünk a véradás fontosságáról, aki elmondta, hogy valóban 3 beteg életét mentheti meg egyetlen véradó, hiszen a levett, körülbelül 4,5 deciliter vérből plazmakészítmények, vörösvérsejt- és vérlemezke-koncentrátum készül. A véradás a véradó egészségét is szolgálja, hiszen a kötelező tesztek elvégzése után nemcsak a vércsoportját ismerheti meg, a szűrővizsgálat kiterjed a HIV, a Hepatitisz-B, a Hepatitsz-C, a szifilisz kimutatására is.

A vezető elmondta, hogy sajnos a járványügyi helyzet miatt kevesebben jelennek meg véradáson, így hatványozottan szükség van új véradókra. Természetesen vannak állandó donorok, akikre mindig lehet számítani és ezt hálásan köszönik nekik.

Nagy öröm számukra, hogy egyre több cég, nagyvállalat vállalja telephelyén a véradást, biztosítja a helyszínt és a lehetőséget a munkavállalói számára, hogy véradókká váljanak.

Amennyiben valaki az első véradására készül nagyon fontos tudnia, hogy az esemény előtt és után is bőségesen fogyasszon ételt és italt, hiszen a szervezetet fel kell készítenie a vérveszteségre, amely így könnyebben regenerálódik. A véradás után kerülni kell az edzéseket, a megerőltető tevékenységeket és a cipekedést. Az eseményre magával kell hoznia személyi igazolványát, lakcímkártyáját és TAJ kártyáját.

Véradó csak 50 kilogramm feletti, egészséges személy lehet, aki nem szed antibiotikumot, nem műtötték a közelmúltban. Kizáró tényezők lehetnek bizonyos gyógyszerek és betegségek, amelyek ideiglenesen vagy végleg kizárhatják, hogy valaki donor legyen. Minden véradást egy orvosi vizsgálat előz meg, ennek során megállapítják, hogy vannak-e kizáró okok. Két véradás között 56 napnak el kell telnie.

A legközelebbi kiskunfélegyházi véradó időpontok: január 21-én, a Szakmaközi Művelődési Házban várják az önkénteseket 9-12 óráig, utána a helyi tűzoltó-parancsnokságon 13:30-15:30-ig, január 26-án, az Ipartestület székházában kerül sor az eseményre 9 és 12 óra között.

Z. A. 
 

Kövessen minket a Facebookon is!