Kultúra 2021. január 17. 15:00

Meghalt Sas József

Meghalt Sas József
Elhunyt Sas József, a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatója, színész és rendező. A hagyományos kabaré műfajának egyik utolsó mohikánja 2019 tavaszán kétoldali agyvérzést kapott, és bár még idén is bizakodott, többé nem állhatott színpadra.

Borítókép: Sas József Jászai Mari-díjas színész, rendező, író, színházigazgató, humorista Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező temetésén a Fiumei úti sírkertben 2017. szeptember 9-én.
Fotó: MTI
 Soós Lajos

Sas József humorista szervezete tegnap éjjel hosszan tartó súlyos betegség után feladta a harcot. Halálhírét a család is megerősítette az ATV-nek. A Blikk értesülései szerint a humorista koronavírusban halt meg, amit még az év elején kapott el.

Szerdán még arról szóltak a hírek, hogy a humorista jobban van, nem került lélegeztetőgépre, noha továbbra is komoly harcot vív a koronavírus ellen – 
írta cikkében az Index.

– Én sehol nem vagyok humoros. Abszolút rossz társasági ember vagyok. Mikor ülünk valahol, akkor elhúzódok. Csak a színpadon nyílok meg. A véleményemet is csak ott mondom el – nyilatkozta egyik 2014-ben adott interjújában Sas József, aki magát a legjobb értelemben vett ripacsként határozta meg.

Sas József 1939. január 3-án született Békéscsabán Polacsek Józsefként. Négy és fél éves volt, amikor színész édesapját elvitték a nyilasok, ekkor már a budapesti Klauzál utcában laktak, a 35-ös számú házban. A háború alatt és után nagyon szerény körülmények között éltek. Mostohaapja asztalosként kevés pénzt tudott hazaadni, édesanyja ingvarrásból próbálta eltartani a négyfős családot. Hogy valamivel ő is hozzá tudjon járulni a kasszához, megkérte édesanyját, hogy tanítsa meg varrni, és állítása szerint „az egész környék fürdőnadrágját ő varrta”. Felnőttként bevitte az irodájába anyja varrógépét, mert – ahogyan ő fogalmazott – egyfajta visszapillantó tükör volt, és ha valami elkezdett nagyon jól menni, akkor elég volt ránézni.

– Minden kabarémban volt valami – ha más nem, egy félmondat, egy nézés, egy gesztus –, ami onnan jött, abból az egész szegénységből – mesélte korábban. 

Édesanyja tanácsára kezdtek el járni öccsével, Imrével a Rózsavölgyi Kálmán Színiiskolába, abba az intézménybe, ahol többek között Hofi Géza és Sztankay István is tanult. Miután elvégezte az iskolát 1957-ben, a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött segédszínészként karkötelezettséggel. Ekkor változtatta meg vezetéknevét Sasra, ez volt ugyanis édesapja művészneve színészként. 

– Az apám miatt is, meg így jobban ki lehetett írni a nevem a plakátokra. Így ismert meg az ország – mondta később a névváltoztatás okáról.

Sas József később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, a kecskeméti Katona József Színháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad művésze, majd 1985-ben igazgatónak nevezték ki. Neve szinte összeforrt az intézménnyel, ahol több mint 35 évet töltött.

Sas József több évtizedes karrierje alatt nem csak a rádió- és televíziós kabaréknak volt állandó közreműködője, hanem önálló esteket is adott, több nagylemeze és könyve jelent meg, és sokak számára a szilveszter elképzelhetetlen volt nélküle. A műsorai óriási népszerűségnek örvendtek, bár annak a műfajnak, amit ő képviselt, megvoltak a kritikusai és persze a célközönsége is. 

– Rózsahegyi Kálmán azt mondta, hogy aki mindenkinek tetszik, azzal baj van, ott valami nem stimmel, az a máz – nyilatkozta, és egy másik interjúban azt is elmondta, volt idő, amikor érdekelte, hogy mit mond róla a szakma, de egy idő után már nem foglalkozott vele. 

Pályafutása késői szakaszára árnyékot vetett 2005-ben kezdődött adócsalási ügye, amiért négy évvel később egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték. A botrány az állásába került, 2009 júniusában kénytelen volt lemondani a Mikroszkóp Színpad igazgatói tisztségéről. Ebben az évben jelölték Kossuth-díjra, de az ügy miatt az előterjesztést visszavonták.

– Nem kaptam meg, hát nem kaptam meg. Mondok én valamit: ennek kevés jelentősége van. A civilek hiszik csak, hogy nagy jelentőségük van a díjaknak. Az olyan nagy színésznők, mint Tolnay Klári vagy Dajka Margit, soha nem engedték a nevük mellé írni a díjaikat. Nem fontos. A kisebb színészeknek elégtétel.

A szórakoztatással ennek ellenére nem hagyott fel, a közönség szeretete a színpadon tartotta. 2012-ben új kabaré alakult a budapesti Fészek Művészklubban a vezetésével és a régi Mikroszkóp Színpad szereplőivel.

– Színész vagyok. A lényeg nem az, hogy hol játszom, hanem hogy játsszam, amíg tudok.

Sas József humorista és Lorán Lenke színművész 2012-benSas József humorista és Lorán Lenke színművész 2012-ben
Fotó: Kollányi Péter – MTI


2013-ban egészségi állapota miatt ugyan felmerült, hogy visszavonul, de ez nem jelentette a karrierje végét, utána is voltak fellépései, műsorai.

– Képtelen vagyok teljesen abbahagyni a munkát. (...) Elvégre a színpadon gyógyulok meg! (...) Havonta két-három alkalommal muszáj színpadra állnom.

2018 novemberében ismét gyengélkedni kezdett, le is kellett mondani az összes fellépését, és 2019 tavaszán, amikor feleségével Thaiföldön nyaralt, kétoldali agyvérzést kapott. Egy különgéppel szállították Magyarországra, ahol hónapokig kezelték a budakeszi rehabilitációs intézetben, majd a Mazsihisz Szeretetkórházban. Néhány hónap múlva, július elején ismét bizakodva beszélt arról, hogy idővel talán sikerül majd annyira megerősödnie, hogy újra színpadra álljon.

Tavaly áprilisban telefonon adott interjút az ATV-nek. A színművész, akinek Sas Kabaré című műsora az ATV egyik legnézettebb produkciója volt, tavasszal még azt tervezte, hogy ősszel újra a színpadra áll. 

– Száz évvel ezelőtt a színészt még a temető árkába temették. Ahhoz képest most jobb. (...) Én azért tudok erről egyáltalán beszélni, mert ugyanolyan a sorsom, mint a kollégáimé. Egy az egyben ugyanaz. (...) Tehát hiába csinálunk egy új darabot, azt majd talán novembertől tudjuk játszani. Merthogy csinálunk, az biztos! Mert nem bírjuk ki, hogy ne csináljunk egy újat, (...) és a máról fog szólni.

Sas József negyven évig élt boldog házasságban feleségével, Zsuzsannával, egy fiuk és egy lányuk született.

Díjai és elismerései

1980: SZOT-díj

1981: Jászai Mari-díj

1984: Karinthy-gyűrű

1985: Érdemes művész

1993: Erzsébet-díj

1995: A Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje

2003: Kiváló művész

 

Kövessen minket a Facebookon is!