Véradó lettem!
A véradás nem hónapok, hanem évek óta visszatérő gondolatom volt, részint azért is, mert édesapám már nagyon korán jó példával járt előttem, és már gyerekkoromban azt gondoltam, hogy ebben is követnem kell őt. Valami miatt mégsem indultam el. Egészem a mai napig. 40 évembe tellett.
Kezdeném azzal, hogy elhatároztam, hogy idén olyan dolgokat is fogok csinálni, amit eddigi éveim alatt soha. Ilyen lesz többek között egy futóverseny is, de erről majd később. Ma a véradáson volt a sor. Sok dologgal vigasztaltam magam és próbáltam elképzelni, hogy miért nem árt ez nekem. A testi dolgok között érthetetlen módon eszembe jutottak a lovak, hiszen őket is időközönként „megerelték” a népi lódoktorok, vagyis lecsapoltak a véréből. Heveny gyulladásokat vagy túlzott abrakolást gyógyítottak így. Nálam az utóbbi állt fent még a karácsony hozadékaként.
A lelki dolgai a tevékenységnek viszont egyértelműek voltak. Az a mondat, hogy három ember életét menti meg egy véradó, azt hiszem sokunknak volt az utolsó löket, az i-re a pont. Megkérdeztem néhány ismerősömet, aki már adott vért korábban, hogy mire számítsak és csupa pozitív élményt írtak le. Senki nem mondta, hogy ne menj, mert utána szédülni fogsz, vagy túl sok az a mennyiség (4,5 dl), amit levesznek. Volt olyan hölgy, aki azt mesélte nekem, hogy utána sokáig nagyon boldogan sétált az utcán, hiszen úgy érezte, rá van írva, hogy volt már vért adni. Vágytam erre az érzésre. Arra, hogy azt érezzem: segítettem én is.
Úgy tűnik, nemcsak bennem születtek meg ilyen gondolatok, hiszen csütörtök délelőtt 32 megjelent véradó volt a Szakmaközi Művelődési Házban 9-12 óra között, ebből pedig öten életükben először vállalkoztak erre a tevékenységre. Almádi-Kis Melinda, a Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezetének vezetője nagyon eredményesnek ítélte a délelőttöt. Az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai pedig megjegyezték, hogy nagyon kitartó és nagy létszámú a félegyházi véradócsapat, mindig lehet rájuk számítani. Ezt most én is a bőrömön tapasztaltam.
Az adminisztrációs rész után vércsoportmeghatározás következett, majd befektettek egy nagyon kényelmes dönthető fotelbe és megkezdődött a véradás. Türelmes, kedves, mosolygós szakemberek vettek körül, akik mindent alaposan elmagyaráztak, így egy percre sem volt kétségem afelől, hogy jó kezekben vagyok. Kicsit túlizgultam az elején, de ezt is sikerült aztán oldani bennem. Amikor végeztünk a folyamattal, nagyon figyeltek arra, hogy nehogy rosszul érezzem magam és csak akkor engedték, hogy felálljak, amikor már biztos volt, hogy nem szédülök el kifelé menet. Összességében egy nagyon jó élmény volt és ehhez mind a szakemberek, mind a többi véradó bőven hozzájárult. Megismerkedtem egy úrral, aki már a 113. alkalommal jött vért adni, egy hölggyel, aki rendszeresen jár régóta, találkoztam egy 20 éves fiatal lánnyal, aki irányított véradásra érkezett, mert egy ismerőse bajban van és szüksége van vérre. Sok-sok olyan emberrel találkoztam, akik nem verik a mellüket, hogy mekkora dolgokat visznek végbe egy ilyen cselekedettel. Csendben ott vannak, amikor lehetőségük van rá. Rendszeresen.
Z. A.
Fotó: Fantoly Márton
