Gazdaság 2021. január 27. 08:00

A tavalyi fagy és járvány után jobb évet vár a Marillen Kft.

A tavalyi fagy és járvány után jobb évet vár a Marillen Kft.
Nehéz évet zárt a Marillen Gyümölcsfeldolgozó Kft. – tudtuk meg Buszlai István ügyvezetőtől, amikor arról kérdeztük, milyen kihívásokat tartogatott a félegyházi székhelyű élelmiszeripari kisvállalkozásnak a 2020-as év.



– A legnagyobb problémát számunkra a minden eddiginél súlyosabb hatású tavaszi fagy jelentette, ami az ország túlnyomó részében „elvitte” a baracktermés legalább 90 százalékát és saját gyümölcsöseinkben is súlyos károkat okozott. Ez igen érzékenyen érintett bennünket, mivel a mi termésünkben elszenvedett károk mellett törtrészben tudtunk az ország más részeiről is felvásárolni – mondta el az ügyvezető.

– Hogyan érintette a céget a koronavírus-járvány?

– Mivel a gasztroszektor szinte teljesen leállt: az éttermek, szállodák, vendéglátóhelyek, iskolák bezártak, az itteni fogyasztás kiesett megrendelőink vevőköréből. Ez természetesen a már megkötött értékesítési szerződések lehívását is visszavetette, így forgalmunk jócskán lecsökkent. Ebben az időszakban kénytelenek voltunk részmunkaidőben foglalkoztatni kollégáinkat, de elkerültük alkalmazottaink elbocsátását, senkit nem küldtünk el. Aztán következett a feldolgozási szezon, ami jóval karcsúbb volt, mint egy normál évben. Gyümölcsvelőből majdnem 50 százalékkal kevesebbet tudtunk gyártani, mint általában. Gyorsfagyasztott termékeink köréből is nagyon hiányzott súlyponti termékünk, a sárgabarack.



– Milyen változásokra kényszerült a cég a kialakult helyzetben?

– Egész évi munkánk során nagyon figyeltünk a szükséges óvórendszabályok betartására, kollégáink egészségére a termelés zavartalansága érdekében. Nagy hangsúlyt fektettünk a higiéniára, távolságtartásra, testhőmérséklet-ellenőrzésre, maszk viselésére, az állandó fertőtlenítésre. Így, szerencsére – a gyümölcskieséseket nem számítva – viszonylag folyamatosan tudtunk dolgozni. Egészségügyi problémák miatt a munkát nem szakítottuk meg, nem kellett leállnunk.



– Hogyan hatottak a megváltozott körülmények a cég eredményeire?

– Természetesen éves eredményünkben jócskán érzékelhető lesz az elmúlt év problémáinak hatása. Azonban optimisták vagyunk a tekintetben, hogy a koronavírus-járványból a központi intézkedések és az oltási hajlandóság miatt az első félév végére sikerül kikeverednünk és egy jobb év elé nézhetünk 2021-ben – tette hozzá Buszlai István.

 

Kövessen minket a Facebookon is!