Gazdaság 2021. január 26. 08:00

Teher alatt nő a pálma, de már elég a terhekből

Teher alatt nő a pálma, de már elég a terhekből
Az Integrál Zrt. mintegy 500 főt foglalkoztat Félegyházán és környékén. A koronavírus miatt kialakult helyzetet a kiskereskedelmi lánca elviselte, de a baromfifeldolgozó üzem komoly veszteségekkel zárta az elmúlt évet – mondta el lapunknak dr. Horváth Sándor elnök-vezérigazgató.



– Munkatársaink közül kevesen kapták el a vírust. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a baromfivágóban éppúgy, mint a boltokban, szigorúan betartottuk a járványügyi előírásokat. A mostani időszakban pedig arra biztatok minden munkatársunkat, hogy vegyék fel a védőoltást.

– Lelkileg mennyire viselte meg a munkatársakat ez az időszak?

– A koronavírus első hullámának megjelenése mindenkiben nagyfokú aggodalmat váltott ki. Majd eljött az az időszak, amikor végrehajtva a védekezési előírásokat, csendesedett a járványgörbe. De az biztos, hogy ez nyom nélkül nem múlt el senkiben. Az emberi kapcsolatok újból felértékelődtek, egyre jobban igényeljük, hogy találkozzunk szeretteinkkel, barátainkkal. A munkáltatóknak is tovább növekedett ezen a területen a szociális felelőssége. A feladatunk túlmutat azon, hogy aláírjuk a munkaszerződést és megfogalmazzuk az elvégzendő feladatokat. A dolgozóink magánéleti problémáival is foglalkoznunk kell, és ha tudunk, akkor segítünk. A koronavírus idején kiderült, hogy mindezt az odafigyelést az alkalmazottaink nagyon igénylik.



– Mik voltak a legfontosabb tapasztalatok a boltokban és a feldolgozó üzemben?

– 2020-ban a kiskereskedelmi láncunkban nem volt forgalom visszaesés, sőt még növekedett is a bevétel. Ez talán annak köszönhető, hogy az emberek kevésbé mentek a nagyobb bevásárlóközpontokba, inkább a közelebb lévő, helyi kisboltokban vásárolták meg az élelmiszert és a mindennapi élethez szükséges termékeket. Ezúton is meg kell köszönnöm mindazoknak a munkáját, akik a nehéz körülmények között is fegyelmezetten, a szabályokat betartva és betartatva, készségesen és szakszerűen szolgálták ki vásárlóinkat, ez a köszönet a baromfifeldolgozó üzemünkben, valamint a más területen tevékenykedő munkatársainkat is megilleti.

A baromfifeldolgozó üzemben másként alakult a gazdasági év. A hízott liba- és kacsavágó termelésének 70 százalékát exportáljuk. Elsősorban Franciaországba, Belgiumba, Németországba, de szállítunk a Távol-Keletre is termékeinkből.  Az exportpiacon belül a vásárlóink zömét a nagy szállodaláncok, a vendéglátásban érdekelt cégek teszik ki. A vírushelyzet a piacot szétroncsolta. Nagyon nagy árbevétel-kiesést kellett elszenvednünk. Az üzem februártól szeptember végéig alig dolgozott, minimális volt a bevétele, október, november, december hónapokban volt csak egy kis növekedés. A nehézségek ellenére a dolgozókat megtartottuk. Igénybe vettük ehhez a kormány által nyújtott támogatásokat is.



Szokták mondani, hogy teher alatt nő a pálma, de már sok a teherből. Tavaly nem volt elég, hogy a vírussal küzdöttünk, de a madárinfluenza is felütötte a fejét, idén pedig újra megjelent a környékbeli állattartóknál. Szerencsére tagságunk is segítségünkre volt a pénzügyi stabilitás megteremtésében. Az év végén jegyzett tőkeemelést hajtottunk végre, és kértük tagjainkat, hogy ebben vegyenek részt. Kérésünk meghallgatásra talált. Így 120 millióval tudtuk növelni a tőkét, amiért köszönet mindenkinek – zárta összegzését dr. Horváth Sándor.

H. S.

 

Kövessen minket a Facebookon is!