Kultúra 2014. október 3. 12:35

A mai nap Móráról szól a múzeumban

Képgaléria
A mai nap Móráról szól a múzeumban
„...Kötelességem volt elfogadni a díszpolgárságot Félegyháza közönsége iránt, hogy tudja meg az ifjúság, akármilyen szegény ember gyereke valaki, érdemes ebben az országban dolgozni …” Többek között ez a Móra Ferenc idézet fogadta „A sokoldalú Móra” címmel megrendezett emlékülés résztvevőit október 3-án a Kiskun Múzeumban.

Az író születésének 135. és halálának 80. évfordulójára emlékező tanácskozás Vészits Andreának, Móra Ferenc dédunokájának Móra és a „politikoszféra” címmel megtartott előadásával kezdődött. Ezt követően Somogyvári Ágnes Móra Ferenc szabadszállási régészeti feltárásait mutatta be. Dr. Bárkányi Ildikó a félegyházi néprajzi tárgyú gyűjtéseiről szólt. Újszászi Róbert numizmatikai kutatásait értékelte, Csizmadia Edit pedig a feminista Móráról tartott értekezést.

A délutáni programban 14 órától Kovács-Krassói Anikó Móra és Kalmár Ilona titkos levelezésébe avatja be az érdeklődőket. Ezt követően Mindák József a Constantinum Intézmény igazgatója arról szól, hogy miként jelenik meg Móra Ferenc írói világa a kiskunfélegyházi irodalomórákon. Kőfalviné Ónodi Márta a félegyházi Móra-kultusz kialakulását és őrzését foglalja össze. Végezetül Mészáros Márta múzeumigazgató Móra Ferenc félegyházi életének kutatóit mutatja be. A konferencia zárásaként 17 órakor nyílik meg „A régészet: megkövesedett néprajz, a néprajz: megelevenedett régészet.” című tárlat, melyen Móra Ferenc megzenésített gyermekverseivel közreműködik Sövény Tibor és Vas László.

s-r

Kövessen minket a Facebookon is!