Helyi hírek 2021. február 8. 16:30

„Az álom hazavisz Kiskunfélegyházára”

Képgaléria
„Az álom hazavisz Kiskunfélegyházára”
Móra Ferenc halálának 87. évfordulójára emlékeztek a félegyháziak. Február 8-án délelőtt 10 órakor a Daru utcai szobornál, ezt követően pedig az író, muzeológus Móra-téri szobránál helyezték el a megemlékezés koszorúit.

Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke a Móra téri szobornál emlékező beszédében így fogalmazott: – Mielőtt elhelyezitek az emlékezés virágait, szeretnék röviden szólni városunk nagy szülöttéről, a legnagyobb ifjúsági írónkról. Itt nevelkedett, itt tanult szülővárosában egészen 18 éves koráig, az érettségi vizsgájáig. Társai közül kitűnt szorgalmával, eszességével. Később hiába élt Szegeden, ahogy írta: „az álom hazavisz Kiskunfélegyházára”. Volt régész, könyvtáros, újságíró, múzeumigazgató. Mindemellett írta a szebbnél szebb verseit, a gyermekmeséket, ifjúsági műveket és a felnőtteknek szóló írásait. Igazi polihisztor volt.

Szülővárosa sem feledkezett meg jeles írójáról, 1929. június 9-én díszpolgárrá választották.
 
Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!