Félegyházán készült csodálatos „masina”
Kováts Ferenc gyufagyáros
Kováts Ferenc (nagyapám) asztalos iparos volt Kiskunmajsán, 8-10 emberrel dolgoztak, elsősorban bútorokat készítettek, ezeket vidékre, távolabbi vásárokba hordták eladni. Ott találkozott a csodálatos "masinával", a gyufával, üzletet látott benne, és kedvet kapott a gyártásához. 1877-ben gyufagyárat létesített Majsán, ahol ebben az időben még nem volt vasút, lovas kocsival kellett vidékre szállítani az árut. A kétgyertyás gyufának nagy volt a keletje, ezért a családjával átköltözött a városba, és gyárát is áttelepítette Félegyházára.
A "Város-földjén" az utcát, amelynek sarkán üzemét felépíti, Gyufagyár utcának nevezték el (1900-tól Szemere utca). A vasúthoz közeli telep jó lehetőséget kínált a nyersáru beszállításának, illetve a késztermék terítésének. Az 1895. évi adatok alapján a gyár területe 1600 négyzetméter, a gyár és raktárak folytatólag lettek egybeépítve. Ekkor még kézi hajtóerőt alkalmaztak.
Gyorsan fejlődött a gyár, a századforduló idején már 40 munkással dolgoztak, ezek közül 15 nő, de az első világháború előtti években a dolgozói létszám már meghaladta a 70-80 főt. Évi termelési kapacitása 150 ezer korona értékű áru, amit az egész ország területén értékesített. Az új ipari létesítmény az 1890-es évek végére a város egyik legvirágzóbb vállalkozásává fejlődött. Termékei az egész Alföldön kelendő és keresett cikkeknek számítottak. 1901-ben a kecskeméti kiállításon a félegyháziak által kiérdemelt két aranyérem közül az egyiket Kováts Ferenc gyufagyáros kapta, a másikat az iparos-tanonciskola a rajzoktatásért.
Idővel az eladási köre is tovább bővült, az ország jelentősebb városait el tudta látni gyufával. A gyártott áru paklis, kénes (paraszt) gyufa és dobozos szalon gyufa volt, "Kiskunsági Svéd Gyufa" és "Árpád Gyufa" feliratú címkékkel. A piros fejű gyufa falon és dörzspapíron is gyulladt.
Kiskunsági Svéd Gyújtó
A félegyházi gyárépület először zsindelytetős volt, ami 1903-ban leégett. A kocsis cigarettára gyújtott, a szalma meggyulladt, a sok papír- és faárun gyorsan továbbterjedt a tűz, a raktárakban lévő gyúlékony vegyszerek pillanatok alatt meggyulladtak. A tűzről és az oltásról a helyi sajtó is beszámolt: „Leégett a gyufagyár” címen (Félegyházi Hírlap egyesült Félegyházi Híradó, 1903. szept. 6.)
Kováts Ferenc nem roppant össze a katasztrófa miatt, néhány hét múlva bemutatta az újjáépítésről szóló mérnöki terveket a hatóságnak, és szeptember 24-én a tanács megadja az engedélyt az építkezéshez. Majláth József fiatal félegyházi vállalkozó két hónap alatt újraépíti a leégett gyárrészeket, tűzálló elemekből, zsindelytető helyett lapostetővel és vasajtókkal. Az elégett fa és papír alapanyagok helyett új gépeket és gyártáshoz szükséges segédeszközöket kellett vásárolni, új készletet beszerezni. Mindehhez nem volt könnyű a tőkét előteremteni, ami csak a család segítségével és hitelek felvételével sikerült. Újraindult a gyufagyártás.
Gyufagyári levélboríték
Ebben az időben Kováts Ferenc vezette a gyárat, Fauer Lajos és Barta Lajos adminisztrátor, félegyházi lakosokkal közösen, a gyárnak egy német vegyésze volt. A munkások részére a gyár közelében kis házakat építtetett, azokban nyújtott lakást számukra.
Kováts Ferencnek három fiú- és három lánygyermeke volt. A legidősebb fia, Ferenc, az első világháborúban elesett, így korban az őt követő Ernő vette át a gyár vezetését. Öccse, Géza, a férfi, Rózsa, a nővérük pedig a női munkásokkal foglalkozott. A dobozokat eleinte kézzel hajtogattatták, külső (bedolgozókkal) munkásokkal, tanyán. A gyár faszükségletét (gyufaszál és skatulya) Freyer Richárd beregszentmiklósi fűrésztelepéről vásárolták. Később, mivel a behozatali vám nagyon magas volt, áttértek a hazai, Baja-környéki nyár- és fenyőfára. A paklikhoz használt papírt Brassóból rendelték.
1919-ben a Tanácsköztársaság alatt államosították a gyárat. Ez is nagy veszteség volt, de hitelfelvétellel sikerült újraindítani a gyártást. Új gépeket szereztek be, 1925-1926-ban már automata gép parafinozott, mártott és szárított. Úgynevezett rámákba rakták a gyufaszálakat, így mártotta be a gép a gyújtómázba.
(Ilyen rámát még lehet ma is látni a Kiskun Múzeumban.) A modern gépekkel a gyufaszáltól a dobozig mindent maguk állítottak elő, ekkor már 80-90 munkást foglalkoztattak.
A gyufagyárat 1928–1929-ben le kellett szerelni, a Svéd Gyufa Rt. (STAB) megvásárolta a gyufagyártás jogát a magyar kormánytól Bethlen István miniszterelnök és Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter hivatali ideje alatt. Kováts Ferencet nagyon megtörte a két csapás: a gyár leégése és a gyártási jog elvesztése. Zárkózott lett, az emberek elől elvonulva élt a gyárépület melletti családi házban, 1936 januárjában bekövetkezett haláláig. A Félegyházi Hírlap 1936. január 12-i száma közölte halálhírét „A félegyházi iparosság nagy halottja” című cikkben.
A magyar kormány 1928. május l6-án szerződést kötött a svéd STAB céggel, és a magyarországi teljes gyufagyártási jogot eladta a „Svéd Gyufa Részvénytársaságnak.” A cég a kisebb, nem gazdaságos üzemeket sorra bezárta, ezek időrendben: Albertfalva, Kiskunfélegyháza, Baja, Pesterzsébet, Tokaj, Szombathely és Gyula. A megmaradt gyárakat a Szikra Magyar Gyufagyárak Rt., mint bérlő üzemeltette. A svéd STAB konszern 1925-ben a magyarországihoz hasonló gyufaszerződést kötött a lengyel gyufamonopólium 20 éves bérletére. Lengyelországban – négy gyufagyár kivételével – leszereltette a gyárakat. A Magyarországgal kötött szerződés értelmében a STAB négy bank segítségével 36 millió dollár kölcsönt adott a magyar kormánynak a földreform finanszírozására, és felvásárolta a magyarországi gyufagyárakat. A félegyházi gyár megváltási ára 320 ezer pengő volt, de további adósságként még 100 ezer pengő maradt, amit soha nem fizettek ki.
