Helyi hírek 2021. február 25. 08:00

Szenvedélye az esküvő

Képgaléria
Szenvedélye az esküvő
Csikósné Fehér Irén több éve foglalkozik esküvői dekoráció készítésével. Neve gyakorlatilag egybeforrt Kiskunfélegyházán és környékén – sőt, mára az ország egész területén – az ízléses, változatos, elegáns, kifinomult dekorációval, amiket évről-évre megálmodik és megvalósít a házasulandók nagy napjára. Korábban az Esküvő kiállítás szervezőjeként is bebizonyította, mennyire szenvedélyesen szeret segíteni abban, hogy a párok számára ez egy tökéletes és boldog nap lehessen. Sajnos a 2020-as szezon számára is nagyon nehéz volt. Ezt is elmondta, amikor a kezdetekről, a pandémiáról és a kilátásokról beszélgettünk.

– Hogyan érkezett az esküvői dekorációs tevékenység az életedbe?

– 30 évvel ezelőtt indítottuk méteráru kis- és nagykereskedésünket, négy üzletkötővel az ország területére szállítottunk anyagokat, valamint kereskedelmi egységeket is üzemeltettünk. Az esküvői dekoráció ötlete 15 évvel ezelőtt innen indult. Abból a gondolatból, hogy ezekkel az anyagokkal lehet mást is kezdeni, például fel lehet használni azokat díszítő célra. 10 éven át szerveztem esküvő kiállításokat, ezek között volt olyan nagyszabású esemény is a sportcsarnokban, amikor 70 kiállítóval, egész napos műsorral, fellépőkkel álltunk az érdeklődők rendelkezésére. Eközben esküvői kiadványok szerkesztését és megjelentetését vállaltam magamra abból a célból, hogy segítsem a fiatalokat a nagy nap megszervezésében és a szolgáltatók kiválasztásában, preferálva a kiskunfélegyházi vállalkozásokat.

– Hogyan fejleszted magad a legújabb trendeket illetően?

– A dekorációs szakma divatérzékeny. Mindig meg kell újulni. Igyekszem az irányzatokat magamévá tenni, az ötletekből meríteni, aztán kivitelezni úgy, hogy mégis minden dekoráció egyedi, személyre szabott legyen. Imádom a fiatalokat, nagyon szeretek velük foglalkozni. Az elkészült munkákat sok-sok beszélgetés és ötletelés előzi meg.

– Hogyan élted meg a 2020-as évet? Hogyan sikerül a pandémia okozta akadályokkal megküzdeni?

– A 2020-as év sajnos sokunknak rémálom volt. Idegesség, pluszmunkák, áthelyezések, torlódások jellemezték az esküvőket. A házasulandók egy része kétségbeesett, de jellemzően a nagy többség újratervezett és velünk együttműködve kereste a megvalósítható lehetőségeket. Természetesen voltak veszteségek, hiszen a nagy lakodalmakból jellemzően kis lakodalmak valósultak meg, de szerencsére így is nagy örömben és boldogságban zajlottak. Ellenben a teljes őszi-téli szezon kimaradt az életünkből: az iskolai bálak, a céges rendezvények, a farsangok, szalagozók, ballagások. Ezek is nagyon hiányoznak. Ezt az időszakot megpróbáltuk mi is olyan hasznos dolgokra fordítani, amik eddig időhiány miatt kimaradtak a vállalkozás életéből: logisztika, raktár és munkáink rendszerezése, takarítás, átalakítás.

– Milyen terveid vannak a 2021-es évre? Van-e rá esély, hogy idén folytatódik az Esküvő kiállítás?

– Nagyon szeretnénk már dolgozni idén. A fiatalok is egyre türelmetlenebbek. Az egészben a bizonytalanság a legszörnyűbb, legfőképp annak, aki mondjuk már harmadszorra helyezte át esküvőjének dátumát. Az Esküvő kiállításokat nagyon szerettem, úgy gondolom, hogy a városnak és a fiataloknak is nagyon hasznosak voltak. Azt remélem, hogy ez az év mindenkinek rengeteg munkát hoz majd, így inkább a jövő évben gondolkodom egy lehetséges kiállítás megszervezésében, ha a helyzet engedi és lesz rá igény.

Z. A.
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus