Helyi hírek 2021. február 27. 08:00

A pandémia ellenére is sokan házasodnak

A pandémia ellenére is sokan házasodnak
Korábban évente átlagosan 120-130 pár fogadott örök hűséget egymásnak Félegyházán. Ez a szám viszonylag régóta állandó volt. 2019-ben már 214-re emelkedett a házasságkötések száma, 2020-ban pedig annak ellenére 181 volt, hogy a pandémia miatt nagyon komoly korlátozásokkal kellett számolniuk a házasulóknak, így sokan döntöttek annak elhalasztása mellett.

Tekintettel arra, hogy az otthonteremtéshez igénybe vehető számos kedvezmény előfeltétele a házasságkötés, a házasodási kedv továbbra sem lankad. Mivel azonban most is igen szigorú szabályokat kell betartani, a kis esküvők jellemzőek, és sokan úgy tervezik, hogy a járványhelyzet elmúltával rendezik meg az elmaradt lakodalmat, esetleg az egyházi szertartással egybekötve.

A jelenleg érvényben lévő szabályok szerint ugyanis a házasságkötésen kizárólag a tanúk, szülők, testvérek és a pár gyermekei vehetnek részt. Ennek ellenére Félegyházán például már a márciusi és áprilisi időpontok is beteltek. Ezeket még a kis esküvővel beérő házasulók foglalták le, de a bizakodóbb párok július-augusztusra már nagyobb lakodalmat is terveznek. Aki mindenképpen meg szeretné tartani még idén az esküvőt, annak érdemes a tervezett időpont előtt legalább két hónappal felkeresnie az anyakönyvi hivatalt!
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus