Program 2021. február 27. 16:30

Gyűjtsön kilométereket vasárnap: Yours Truly, idén második alkalommal

Gyűjtsön kilométereket vasárnap: Yours Truly, idén második alkalommal
Február 28-án bárki csatlakozhat – jelen helyzetben egyénileg – a Yours Truly nevű eseményhez, amely eredetileg egy finn kezdeményezés. A lényege pontosan az, hogy a leghidegebb hónapok végén (januárban és februárban), amikor nincsenek futóversenyek, a sport szerelmesei kilométereket gyűjtsenek saját városuknak. Az eredményeket aztán feltöltik és országosan látható, hogy melyik város volt adott időpontban a legaktívabb.

Kiskunfélegyházán egyre több futóval találkozhatunk, sőt 2016 óta létezik a Fuss Félegyháza Facebook-csoport, ami a városi futókat vagy futást kedvelőket tömöríti egy helyen. A csoport jelenleg 76 tagot számlál. Az oldal adminisztrátorát, Kiss Ottót kérdeztük.

– Futásról írni, beszélni? Van, aki megállás nélkül, és csak arról tud. Van, aki csak magára ölti a sztreccs ruháját, cipőjét és lefutja a szokásos köreit, vagy az edzéstervének megfelelően letudja a napi célt. Hazaérve magában megjegyzi, hogy a mai nap is legalább csináltam valamit. Én inkább ide sorolom magam. Esetleg egy útközben lefotózott, elkapott pillanatkép a közösségi médiába, nagyritkán. A Facebook-os Fuss Félegyháza csoport 2016 végén a Kiskunfélegyházi Amatőr Kerékpár Klub szárnyai alatt kezdte pályafutását. Többen a kerékpározás mellett futottunk is, s mások is kedvet kaptak hozzá. A kicsit már tapasztaltabb, hobbiszinten futók eleinte tanácsaikkal próbálták támogatni közös futásokkal a kezdőket. Közben reklámoztuk is a csoportot, hátha valakit még be lehet vonzani. Azonban azt tapasztaltuk, hogy a városban futók zöme jobban szeret magában, a saját tempójában mozogni, közben kiszellőztetve a gondolatait. És a közös futások is szép lassan elmaradtak.

Hogy a csoportot mégse kelljen törölni, évről-évre próbálunk egy kis pezsgést, trappoló futócipők hangját adni a csöndes kisvárosnak a Mikulás-futás és a Yours Truly keretein belül, bízva benne, hogy ha feltűnik valahol egy kisebb futócsapat, talán más is kedvet kap egy kis mozgásra. Mindkét futásunk eléggé dátumhoz között. Mikulás az fixen december 6-án van, a Yours Truly pedig (egy finn kezdeményezés, nálunk, országosan is divatja lett) január és február utolsó vasárnapján. Ez utóbbi igazából egy versenynek indult. Annak idején azért találták ki, mert ebben az időszakban nem voltak versenyek, de ma már télen sincs hiány ezekből. Akkor viszont ki-ki a saját városában lefuthatta a távot, és az időeredményét feltöltve összemérhette másokkal. Mi inkább közösségi oldalról próbálunk ennek nekimenni. Jó hangulatú beszélgetés mellett, közösen kocogva gyűjtjük a kilométereket a városnak, a városért. Mert a magyar oldal (https://www.futas.net/yourstruly/), amire fel lehet tölteni az eredményeinket, külön nézi, hogy hol, hányan és mennyi kilométert tettek meg. Már 2017-ben több mint 400 km-t gyűjtöttünk össze. 2018-ban és 2019-ben az 500-nál volt a léc, és 2020-ban már majdnem elértük a 900 kilométert.

Aztán jött a koronavírus. A korlátozások, karantén szavak hallatán úgy láttuk, megnőtt a vágy a szabadban mozgás iránt, mintha több futót lehetne látni a városban. Az idei kilométergyűjtésen majd kiderül, hogy tényleg úgy van-e.

De nyilván nem ez a fő cél. A lényeg a mozgás, a jó hangulat és most mindenekelőtt az egészség és hogy vigyázzunk egymásra – tette hozzá végezetül Kiss Ottó.

Z. A.
 

Kövessen minket a Facebookon is!