Helyi hírek 2021. március 3. 08:00

A Zeneiskola falára freskót, a szérűskertbe közösségi teret terveznek

A Zeneiskola falára freskót, a szérűskertbe közösségi teret terveznek
A Huszka József Hagyományőrzős és Sport Egyesület 2019-ben avatta fel a Molnár István tervei alapján készült Huszka József-emléktáblát, ami a dr. Holló Lajos és a Pázmány utca kereszteződésénél, a Zeneiskola falán kapott helyet. Az emlékhely létrehozására kiírt pályázat részeként a tábla mellé egy freskóterv is készült, amit az épület falára álmodott meg a művész. A járványügyi helyzet miatt az intézmény rekonstrukciója késett, így a freskó (egy félegyházi szűr hímzésének részlete) 2020 helyett idén kerül méltó helyére.

Németh László, a Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület elnöke és Kollár László titkár elárulta, hogy más jó hírekkel is tudnak szolgálni az idei évet illetően. Bár a tavalyi év az egyesület számára is nagyon sok nehézséget tartogatott, idén sikerült az önkormányzat segítségével bérbe venni az úgynevezett szérűskertet, ami helyileg a Platán utca végénél, a Kálvária mögött helyezkedik el, nagyjából egy hektár területen. A hely tökéletesen alkalmas arra, hogy az egyesület sportrendezvényeinek otthont adjon és a későbbiekben közösségi térként szolgáljon a Móravárosiaknak és a város lakosainak. Jelenleg a terület tisztítása zajlik, rengeteg hulladékot önkéntesek segítségével, társadalmi munkában szállítottak el. Terveik szerint parkosítják a területet és raklapadományokból kerti bútorok is készülnek.



Az egyesület elnöke és a titkára arról is beszámolt, hogy nagyon sok rövid- és hosszútávú tervvel készülnek, de elsősorban az alapvető feltételeket kell megteremteni mindezek megvalósításához. Női és férfi mosdókat, illemhelyiségeket kell kialakítani, hogy a helyszínen rendezvények valósulhassanak meg. Szeretnék megszólítani Félegyháza lakosságát, nem titkolt vágyuk, hogy olyan közösségi hely jöjjön létre itt, ahová a családok szívesen járnak ki szalonnát sütni, bográcsozni vagy labdázni a gyermekekkel.

A járványügyi helyzettől függően, de reményeik szerint április 11-én sor kerülhet az első rendezvényükre: egy kézműves vásárt kívánnak szervezni, és ez alkalomból a helyszínt is bemutathatják az érdeklődőknek.

Z. A.
 

Kövessen minket a Facebookon is!