Gazdaság 2021. március 10. 08:00

A Berkemann próbálja a vírust és negatív hatásait a gyárkapukon kívül tartani

A Berkemann próbálja a vírust és negatív hatásait a gyárkapukon kívül tartani
A járványhelyzet teremtette körülmények a félegyházi Berkemann cipőipari üzemet is nehéz feladatok elé állította. Mindenesetre sikerült úrrá lenniük a helyzeten, folyamatos volt a termelés és valamennyi dolgozót megtartották – mondta el Balla Csaba ügyvezető igazgató lapunknak.

Hogyan érintette a járványhelyzet a cég életét?

– A pandémia fellángolásakor vevőink rendelései ugyan már házon belül voltak, de a legfontosabb alapanyag-beszállítóinkat, az olaszországi bőrgyárakat érintette a vírus legelőször és legintenzívebben. A karantén miatt sorra le kellett állniuk. Ez volt az első csapás. Mivel leálltak a bőrgyárak, hónapos csúszásokat kezdtek el bejelenteni beszállítóink. A második csapás a határzárak elrendelése volt. A pandémia első szakaszában ugyanis a céges kamionokat sem engedték át a határokon, és ez akadályozta késztermékeink kiszállítását, valamint a már legyártott alapanyagaink behozatalát. Természetesen mindenre találtunk időben megoldást, így az apróbb döccenőktől eltekintve folyamatosan tudtunk gyártani.

Visszaesett az értékesítés?

– Sajnos igen, ez a harmadik csapás sem váratott magára sokáig. A pandémia indulásakor kezdődött világszerte a 2020-as év őszi-téli kollekciójának értékesítése. Vagyis, amikor kirobbant a koronavírus okozta zűrzavar, értékesítő kollégáink éppen akkor indultak el világszerte eladni a következő szezonunk termékeit. Az eredmény természetesen minden országban más és más volt. Míg Európában az eladás a szezontermékekből visszaesett, addig a keleti országok, többek között az orosz partnerünk értékesítési számai növekedtek. Érdekes volt, hogy az európai vevőink a szezontermékek helyett inkább a nálunk standard modelleknek nevezett, folyamatosan készleten lévő lábbelik iránt mutattak nagyobb érdeklődést. Összességében a Berkemann márka esetében a rendelésállomány és az árbevétel is csökkent, valamint a termékstruktúra is átalakult. A Solidus nevet viselő márkánk gyártása a horvátországi üzemünkben zajlik, de az értékesítés Kiskunfélegyházán keresztül történik Németországba. Sajnos ennek a márkának az esetében is 25 százalék feletti visszaeséssel kellett szembenéznünk.



A dolgozókat meg tudták tartani?

– Igen, a nehézségek ellenére igyekeztünk a saját kapacitásunkat megtartani, a dolgozókat folyamatosan ellátni munkával. Több bérmunkásüzemmel dolgozunk együtt, velük is igyekeztünk a kapcsolatot fenntartani. Hiszünk benne, hogy a vírusnak vége lesz, és minden visszaáll, még ha nem is a régi, de legalább egy élhető kerékvágásba. Az embereknek cipőre van szükségük és szerencsére egyre többen fedezik fel a Berkemann és a Solidus kényelemének világát. 

Vettek igénybe állami segítséget?

– A 2020-as évben a Külgazdasági és Külügyminisztérium által meghirdetett VNT-1-es beruházási pályázat keretében – tulajdonosi támogatással – 563 millió forint értékű beruházási pályázatot nyújtottunk be, és nyertünk. A pályázat segítségével Kiskunfélegyházán a gyártócsarnokunkat bővítettük, automata bőrdigitalizáló és bőrszabászgépeket vásároltunk, modernizáltuk a speciális cipőipari gépeinket, valamint napelemparkot telepítettünk félegyházi és móricgáti telephelyünkre is. Hiszünk abban, hogy aki fejlődik és fejleszt, az biztos alapokra helyezi jövőjét. Németországi tulajdonosunk pedig hisz a magyarországi, kiskunfélegyházi gyártás jövőjében.

Milyenek az idei kilátások és tervek?

– Az orosz piacról származó rendeléseknek köszönhetően rengeteg munkánk van. Üzemünkben jelenleg folyamatosan túlórázunk. Néhány hete indult el a 2021-es év őszi és téli kollekciójának értékesítése. Az első eladási számok már be is érkeztek a németországi központunkba. Az előző évhez hasonlóan egyelőre úgy tűnik, hogy az európai országok maradnak a tavalyi, csökkent szinten, az orosz piac viszont az előzetes visszajelzések alapján várhatóan eléri a rekord eladásokkal záruló 2019-es év párszámait. 2021 márciusában zárjuk le a korábban említett beruházási projektünket. Legfontosabb feladatunk jelenleg az új automata szabászati központunk folyamatainak kialakítása és optimalizált kihasználása. Folyamatosan követjük a pályázati lehetőségeket, és ha lesz rá lehetőségünk, további automatizálási és fejlesztési projekteket szeretnénk megvalósítani. Természetesen a legfőbb cél, hogy dolgozóinkat folyamatosan el tudjuk látni munkával. Próbáljuk a vírust és negatív hatásait a gyárkapukon kívül tartani. Bízunk benne, hogy a kormány vakcina programjának köszönhetően rövidesen magunk mögött tudhatjuk az elmúlt egy év viszontagságait, és a jövőben csak a történelemkönyvekben olvasunk majd a koronavírus hatásairól.

x x x

A Berkemann 135 éve kínál vásárlóinak egészséges lábbelit. Az 1885-ben, Hamburgban családi manufaktúraként indult vállalat különleges minőségű cipőket kezdett el gyártani. Heinrich Ad. Berkemann szerény műhelye hamarosan kisüzemmé nőtte ki magát. Fontos mérföldkő volt, hogy 1903-ban a hamburgi cipővásáron, a világon elsőként mutatták be a szériagyártású ortopéd talpbetétet. 1955-re Prof. Dr. Wilhelm Thomsen segítségével kifejlesztették a lábgimnasztikai papucsot, ami járás közben tornáztatja a láb izomzatát. Ez a speciális talpkiképzésű famodell, az úgynevezett Original Sandale óriási sikert aratott, hercegnők, olimpikonok és énekesek is viselték.



A Berkemannt 1994-ben a Bauerfeind cég vásárolta meg, a cipők gyártását 1997-ben teljes egészében áttelepítették Németországból Magyarországra, azon belül is Kiskunfélegyházára. Talán kevesen tudják, hogy a Berkemann vállalatcsoport tulajdonában van a hazánkban nagy hagyománnyal rendelkező, sajnos mára már kevésbé ismert Marc, valamint a szintén kényelmi cipőket forgalmazó Solidus márka is. A közelmúltban a cégcsoport felvásárolta a Bad Kötzingben üzemelő Sembert kötőüzemet, amellyel a kényelmi cipőgyártás tekintetében saját know-
how (közkinccsé még nem vált gazdasági, műszaki vagy szervezési ismeret) fejlesztésére nyílt lehetőség. A kötött felsőrészű cipők saját fejlesztése révén a termékportfóliót is bővítették.


A Berkemann Bt. Magyarország egyik legnagyobb cipőipari üzemévé nőtte ki magát, és ma már a világ több mint negyven országában viselik a Berkemann modelljeit. A vállalat három telephelyen dolgozik, több, kisebb méretű környékbeli cipőipari cégnek bérmunka-lehetőséget kínálva. Kiskunfélegyházi telephelyén megközelítőleg 250, móricgáti üzemében 50, martfűi üzemében 60, a Solidus márka horvátországi gyárában pedig 200 ember gyárt évi több mint 650 ezer pár cipőt, és további 600 ezer gyógyászati segédeszközt. Az értékesítés árbevétele Magyarországon a 6 milliárd forintot is meghaladja, így Bács-Kiskun megye TOP 100 cégébe tartozik.
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus