Helyi hírek 2014. október 6. 12:50

Szeretetteljes ünneplés a 102. szülinapon

Képgaléria
Szeretetteljes ünneplés a 102. szülinapon
Sok-sok virággal, ünnepi tortával és kedves műsorral ünnepelték Rózsika nénit 102. születésnapján a Nádasdy utcai otthonban. Családtagjai – éppúgy, mint a hétköznapokon – most is szeretettel vették körül, az intézmény lakói és dolgozói pedig szívhez szóló verses, zenés műsorral köszöntötték Félegyháza egyik legidősebb polgárát, Csányi Kálmánnét.

Rózsika néni 1912. október 5-én született Pálmonostorán, gazdálkodó család gyermekeként. Házasságot 1939-ben kötött. Férje vasúti pályamunkásként dolgozott, ő pedig háztartásbeliként nevelte fiú, illetve lány gyermeküket. Férje elvesztése után gyermekei elkerültek a szülői házból, más településen dolgoztak. Ezért, illetve megromlott egészségi állapota miatt, az idősek otthonában kért elhelyezést. Itt jól érzi magát. Mint mondja, szépen gondoskodnak róla, ami pedig még ennél is fontosabb, hogy családtagjai, unokái és dédunokái is rendszeresen látogatják, figyelnek rá. A szépkorú hölgyet Gálig Erzsébet intézményvezető és Kapus Krisztián polgármester is virágcsokorral köszöntötte 102. születésnapján.

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!