Kultúra 2021. március 18. 13:00

Meghalt Szersén Gyula

Meghalt Szersén Gyula
Nyolcvanéves korában elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színművész – írta a Színház.online.

Szersén Gyula 1940. november 22-én született Budapesten. 1965-ben szerzett oklevelet a Színiakadémián, de már 1958-tól szerepelt az Állami Déryné Színházban, illetve a Vígszínházban.

A Jászai-díjas színművész közel négy évtizedig volt tagja a „régi” Nemzeti Színháznak. 2015-ben úgy nyilatkozott: “Egészen 2005-ig, 40 éven keresztül léptem fel a Nemzeti színpadán, de visszavonultam, mert bevallom, elég volt. Egy idő után be kellett fejezni, hogy úgy emlékezzenek rám, ahogyan én szeretném.”

Színpadi szerepeinek a száma jócskán meghaladja a százat. Számtalan televíziós és rádiós produkcióban is főszerepek sorát alakította.

A mintegy 1940 szinkronja közül olyan külhoni sztároknak is kölcsönözte hangját, mint Charles Bronson, Paul Newman, Terence Hill vagy a Kirk kapitányt alakító William Shatner. Utóbbi munkái miatt Szersén Gyula 2018-ban átvehette a szinkronszakma által adományozott Életműdíjat.
 

Kövessen minket a Facebookon is!